hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Átlépte a fiatalok nettó bére a 200 ezer forintos határt

  • adozona.hu

Rekordszintre emelkedett a második negyedévben a fiatalok személyes jövedelme: a havi nettó összeg átlépte a 200 ezer forintos határt – derül ki a K&H ifjúsági indexből, amely 2012 eleje óta vizsgálja a 19-29 évesek anyagi helyzetét. Egy évvel korábban 190 ezer forintról volt szó, öt és tíz évvel ezelőtt pedig 124 ezer, illetve 74 ezer forintot tett ki a havi bevételük – olvasható a K&H sajtóközleményében.

Rövid- és hosszú távon is növekedést mutat a fiatalok személyes jövedelme, amelybe beletartozik az esetleges fizetés mellett az egyéb bevételek, például a szülőktől kapott támogatás vagy az ideiglenes diákmunkából származó összeg is - derül ki a K&H reprezentatív kutatásából, amely 2012 vége óta minden negyedévben feltérképezi, hogyan alakult a fiatalok anyagi helyzete, ezen belül például a személyes jövedelmük.

Túl a 200 ezer forinton

A friss eredmények szintlépést mutatnak: az idei második negyedévben ugyanis a megkérdezettek esetében az átlagösszeg 204 ezer forintot tett ki, azaz a kutatás történetében most először haladta meg a 200 ezer forintos szintet. A jövedelemmel rendelkező fiatalok esetében – akik közel 90 százalékot tesznek ki – 231 ezer forint lett az átlag, a főállású alkalmazottakat 309 ezer forintos összeg jellemzi, a minimálbér feletti fizetéssel rendelkezők pedig átlagosan 360 ezer forintról számoltak be.

A részeredményekből kiderült, hogy a válaszadó fiatalok több mint tizedének - 11 százalékának - semmilyen jövedelme nincs, 16 százalékuk pedig kevesebb mint 50 ezer forinttal kénytelen beérni. Ugyanakkor 5 százalékuknál 400-449 ezer, 4 százalékuknál 450-499 ezer forint jelenti a havi jövedelmet, további 5 százalékuk pedig félmilliósnál nagyobb összeget említett.

Az összesített 204 ezer forintos átlag több mint 7 százalékos emelkedésnek felel meg az idei első negyedéves 190 ezer forinthoz képest. Hosszabb távon persze jelentősebb a növekedés. Öt évvel korábban, azaz a járvány előtt - 2019 második negyedévében - 124 ezer forintos havi összegről szólt a kutatás. Tíz évvel korábban - 2014 azonos időszakában - még csak 74 ezer forintról számoltak be a megkérdezett fiatalok. Ez egyben azt is jelenti, hogy évtizedes távlatban majdnem háromszorosára nőtt a fiatalok átlagos személyes jövedelme, öt év alatt pedig bő 60 százalékos az emelkedés, amiben szerepet játszik a 25 év alattiak személyi jövedelemadó-mentességének bevezetése 2022-ben, ami nem azonnal, hanem több negyedév során is megjelent a K&H kutatásaiban. Az szja-mentesség komoly segítséget jelent az érintetteknek, jelentősen növeli az anyagi mozgásterüket: a szabályok szerint ugyanis akár 86 490 forinttal csökkentheti a fizetendő adót.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 December
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink