hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Lázár intézkedéscsomagot ígér a Tesco dolgozóinak

  • MTI/lapszemle

Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter levélben biztosította a Tescónál sztrájkkészültséget hirdető szakszervezetet: a kormány támogatja a dolgozók törekvéseit, és szükségesnek tartja a bérek, illetve a létszám megfelelő rendezését – írja a Magyar Idők. A laphoz eljutott levél szerint ősszel újra a parlament elé kerülhetnek olyan javaslatok, amelyek a kormány 2010-ben megkezdett kereskedelempolitikáját folytatják.

"A kormány továbbra is elkötelezett a 2010-ben megfogalmazott kereskedelempolitikai akcióterv végrehajtása mellett. Eltökélt szándékunk egy olyan, egészségesebb szerkezetű intézkedéscsomagot javasolni az Országgyűlésnek, amely a munkavállalók védelmére és a fogyasztók érdekeire fókuszáló hazai kereskedelmi szektor létrehozása felé hat" – közölte Lázár János kancelláriaminiszter a Tesco áruházláncnál kialakult kollektív bérvitában sztrájkkészültséget hirdető Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetével (KDFSZ).

A Magyar Időkhöz eljutott miniszteri levél szerint az Orbán-kormány fontosnak tartja a bérfelzárkóztatás ügyének rendezését a kereskedelmi szektorban, és teljes mértékben egyetért a szakszervezetek azon felvetésével, hogy a létszámhiány problémájára mielőbb megoldást kell találni.

Lázár János szerint a kiskereskedelemben kialakult munkaerőhiány miatti anomáliák megoldására két lehetséges út van: egyrészt fontos a dolgozók bérének rendezése, másrészt a megfelelő számú munkaerő biztosítása érdekében szükséges a szektorban foglalkoztatottak színvonalas szakmai képzése, illetve átképzése. Ennek megvalósításához és a további lépésekhez javaslatokat vár a kormány – derül ki a KDFSZ-nek küldött levélből.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink