hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Jelentősen csökkent az szja-bevétel Kínában

  • MTI

Jelentős mértékben csökkent a személyi jövedelemadóból származó központi bevétel Kínában, és a teljes költségvetési bevételek növekedése is lassult - írja a Hszinhua hírügynökség.

A Hszinhua a pénzügyminisztérium adatait idézi, melyek szerint a szja-ból származó bevételek 3,9 százalékkal csökkentek 2012-ben, míg az előző évben 25,2 százalékkal nőttek. Értékük így 582 milliárd jüant (20,3 ezer milliárd forint) tett ki, a teljes éves országos költségvetési bevétel csaknem 5 százalékát.
   
A csökkenés okaként a központi adóváltozásokat érintő intézkedéseket nevezte meg a minisztérium, melyek az adócsökkentés mellett többek közt megnövelték az adófizetési kötelezettség alól mentesülők arányát, és ugyanígy a gazdasági válság sújtotta magánvállalkozásokon is különféle kedvezményekkel próbált segíteni az elmúlt hónapokban a vezetés. Utóbbiak 12,5 százalékkal, a magánszemélyek 8 százalékkal fizettek kevesebb adót, mint egy évvel korábban - derül ki a statisztikákból.
   
Kína teljes költségvetési bevételei 2012 során 11,7 ezer milliárd jüant (410 ezer milliárd forint) tettek ki, ami 12,8 százalékos éves növekedés, jelentős mértékben elmarad az előző év 24,8 százalékos bővülési ütemétől. A lassulás oka a pénzügyminisztérium szerint a jövedelmek utáni bevételek csökkenése mellett a romló vállalati eredmények, a gazdaság általános lassulása, az ágazati adókedvezmények. Az összes adóból származó bevétel 10,1 ezer milliárd jüanre (54 ezer milliárd forint) nőtt, ami 12,1 százalékos bővülés, 2010 és 2011 között ugyanakkor még 22,6 százalékos volt a bővülés mértéke. 
   
A másik oldalon a költségvetési kiadások 12,6 ezer milliárd jüant (441 ezer milliárd forint) tettek ki az év egésze során, ez 15,1 százalékos növekedést jelent. A minisztérium jelentése szerint a leggyorsabban az oktatásra fordított kiadások nőttek, 28,3 százalékkal 2,1 ezer milliárd jüanre (74 ezer milliárd forint). A költségvetési deficit tavaly 900 milliárd jüant (31 ezer milliárd forint) tett ki, melynek értéke kínai sajtóinformációk szerint idén tovább nőhet, s akár az 1,2 ezer milliárd jüant (42 ezer milliárd forint) is elérheti.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 December
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink