hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Jelentős béremelést, kevesebb munkát, rendőrmentes iskolát akarnak a pedagógusok

  • MTI

Elvárja a kormánytól a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), hogy teremtse meg a fedezetet a bérek megfelelő rendezéséhez a jövő évi költségvetésben. Szabó Zsuzsa, az érdekvédelmi szervezet vezetője mai online tanévzáró sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy a koronavírus-járvány miatti rendkívüli helyzetben a pedagógusok aktív közreműködésének köszönhetően sikerült eredményesen zárni a tanévet.

A pedagógusok "kizsigereltek", óriási munkaterhek mellett rendkívül keveset keresnek, ami a presztízsük zuhanásához vezet – ecsetelte a szakszervezeti vezető. Hozzátette: lépni fognak, a sztrájkbizottság működését csak felfüggesztették, de amint a járványhelyzet engedi, a bizottság folytatja tevékenységét.

Felidézte korábbi követelésüket, miszerint a pedagógusbérek vetítési alapja a minimálbér összege legyen már 2020-tól. Ez nem történt meg, de a 2021-es költségvetésben már mindenképpen elvárják ennek fedezetét. Szintén nélkülözhetetlen a nem pedagógus munkakörben foglalkoztatottak béremelése – Szabó Zsuzsa, aki arra szólította fel a kormányt, fejezze be az óraszámokkal összefüggő "csiki-csukit", a fix óraszámokat heti 22 órában határozzák meg. Csökkenteni kell a munkaterheket, szükséges a pályakezdők kiemelt támogatása is a pálya presztízsének javítása érdekében – fűzte hozzá.

Megjegyezte: az ágazati szakmai bérpótlék júliustól 10 százalékos béremelést jelent, ezzel azonban nem lehetnek elégedettek. Jelezte: a Közoktatási Érdekegyeztető Tanács – amelynek összehívását követelték – várhatóan még ebben a hónapban ülést tart.

Az érdekvédő szerint a koronavírus-járvány miatt a digitális oktatásra való hirtelen átállás számtalan nehézséget okozott, de sikerült eredményesen befejezni a tanévet. Kitért arra is, hogy rendben sikerült az érettségiket megszervezni, ebben is aktívan közreműködtek a pedagógusok.

Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke a szakképzés átszervezéséről beszélt. Azt mondta: mindenféle érdekegyeztetés nélkül terjesztették be és fogadták el az új szakképzési törvényt, emiatt az Alkotmánybírósághoz fordultak. Megjegyezte: az átlagosan 30 százalékosra ígért béremelés a hozzájuk érkezett jelzések szerint alig 25 százalékos. A technikai dolgozóknál, a szakképzési centrumok többségében, átlagosan alig 4 százalékos bérfejlesztés valósult meg.

Alelnöktársa, Totyik Tamás értékelése szerint a digitális oktatás sikere nem az oktatási kormányzaton múlt: a pedagógusok és szülők erőfeszítésének köszönhető, hogy a rendszer nem omlott össze. Követeléseiket egy esetleges jövőbeni járványhelyzet esetére hét pontban foglalta össze. Ezek között szerepel az ingyenes internet-hozzáférés az ország teljes területén, a Nemzeti alaptanterv teljes újragondolása. Rugalmasabb tantervi, illetve valódi digitális tartalommal megtöltött szabályozásra van szükség, valamint intézményi felületek kialakítására még a nyáron – mondta. Hozzátette, távoktatási szakembereket kell alkalmazni az oktatási intézményekben, és a pedagógusok továbbképzését is meg kell valósítani.

Kitért az iskolaőrségre is, kijelentve: az erőszak semmilyen formájának nincs helye az oktatási intézményekben, ugyanakkor a társadalom állapotát az iskola teljes mértékben leképezi, ez mutatkozik meg a belső feszültségekben. A kényszerítő eszközök - mint például a gumibot - alkalmazása azonban teljes mértékben elfogadhatatlan az oktatási intézményekben "12 éves gyerekekkel szemben" – hangsúlyozta PSZ alelnöke.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink