hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Járvány – zárva kell tartani a baromfikat

  • adozona.hu

Hazánk teljes területére elrendelte a baromfik zártan tartását Bognár Lajos országos főállatorvos, közölte a földművelésügyi tárca sajtóirodája. Az intézkedést az indokolta, hogy már 10 megyében 18 településen 55 vadmadárban mutatta ki a NÉBIH laboratóriuma a madárinfluenza vírusát, valamint, hogy két hete – valószínűsíthetően vadmadártól eredő fertőződés miatt – Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében is megjelent a betegség. Az előírás célja, hogy tovább csökkenjen az állományok vadon élő madarakkal történő érintkezésének lehetősége.

Január 27-től hatályos 1/2017. számú országos főállatorvosi határozat – a korábbi intézkedések kiegészítéseképpen – előírja, hogy az ország területén valamennyi baromfit csak zártan lehet tartani. Amennyiben ez nem megoldható, a kifutót megfelelő erősségű madárhálóval kell védeni. A madárhálóval lefedett résznek, amelyre a baromfi kiengedhető, legalább az állattartó épület alapterületével megegyező nagyságúnak kell lennie.

Magyarország főállatorvosa az intézkedést a Dunántúlon regisztrált – a járványügyi nyomozás szerint vadmadár eredetű – madárinfluenza kitörések, a magas számú vadmadár megbetegedés, valamint az Európai Unióban is egyre terjedő madárinfluenza esetek miatt hozta, hogy ezzel is csökkenjen az állományok vadon élő madarakkal történő érintkezésének lehetősége.

A járvány kezdete óta hazánkban 10 megyében 18 településen 55 vadmadárban mutatták ki a madárinfluenza vírusát, mintegy 3 millió baromfit kellett ártalmatlanítani, az ebből származó közvetlen kár körülbelül 3,5 milliárd forintra tehető. Az állategészségügyi hatóság haladéktalanul megtesz minden szükséges intézkedést. Ezzel párhuzamosan – a jogerős határozatok alapján – a járványvédelmi intézkedésekből eredő közvetlen károk miatt járó 100%-os állami kártalanítás kifizetése is zajlik. Ez idáig 45 gazdálkodónak mintegy 1,16 milliárd forint került kifizetésre.

Továbbra is kulcsfontosságú, hogy az állattartók szigorúan betartsák az általános járványvédelmi szabályokat és jelezzék az állatorvosuknak vagy az állategészségügyi hatóságnak, ha állataikon bármilyen betegségre utaló tünetet észlelnek.

A madárinfluenza járvánnyal kapcsolatos aktuális információk elérhetők a NÉBIH honlapján.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 April
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink

Körbevezetjük a megújult Adózónán!

Kattintson a gombra, és megmutatjuk, hol találja az oldal főbb funkcióit.

MégseTovább
Jogszabályok és jogi segédletek

Ide kattintva könnyedén kereshet a közteherviseléssel kapcsolatos jogszabályok, NAV-, illetve APEH-tájékoztatók, egyéb hivatalos szabályozási dokumentumok között! Könnyen elérheti innen a legfontosabb jogszabályokat is.

MégseTovább
Kalkulátorok A-tól Z-ig

Kalkulátorainkat megújítottuk, de a számítások továbbra is megbízhatóak, szakértőink ellenőrizték. Előfizetőink saját eredményeiket elmenthetik, könnyedén kinyomtathatják.

MégseTovább
Segítség a gyakorlatban!

Tekintse át, mások milyen kérdésekre keresik a választ, és mit tanácsoltak szakértőink. Előfizetőként Ön is kérdéseket tehet fel, amelyre rövid időn belül személyre szabott válasz születik.

MégseTovább
Határidők és szakmai események tára

Folyamatosan frissülő naptár szolgáltatásunk segít utánanézni a befizetési, bevallási, adatszolgáltatási határidőknek, megtalálja a részleteket, tájékoztatást kap konferenciákról, oktatásokról. Előfizetőink e-mailben is kérhetnek emlékeztetőt.

MégseTovább
Aktuálisabb témáink

Kategóriáink mintegy rovatként gyűjtik magukba szakmai cikkeinket, egyéb tartalmainkat. A jobb szélső linkre kattintva megtalálja további kategóriáink listáját is.

MégseTovább
Mi történt, amióta legutóbb nálunk járt...

Rendszeres látogatóként ezekre az ikonokra kattintva megtalálja a legutóbbi itt járta óta keletkezett cikkeinket, a közelgő eseményeket, vagy előfizetőnkként az Önnek szóló személyes üzenetek listáját.

MégseTovább
Legyen partnerünk!

Ha regisztrál nálunk és igénybe veszi előfizetőknek biztosított szolgáltatásainkat, számos hasznos funkcióval segítjük szakmai munkáját a mindennapokban. Ide kattintva tájékozódhat, miért érdemes előfizetővé válni!

Tovább