hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ismét megjelent a madárinfluenza Magyarországon

  • adozona.hu

Magas patogenitású madárinfluenza vírus H5N1 altípusát mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma egy elhullottan talált vadon élő madárból Baranya megyében. Az eset a vonuló vadmadarak vírusterjesztésben játszott kiemelt szerepét támasztja alá. A baromfitartóknak fokozottan ügyelniük kell állataik megóvására, a baromfik vadmadarakkal való érintkezésének megakadályozására – írja honlapján a Nébih.

A madárinfluenza vírusát Baranya megyében, Sumony településen egy elhullottan talált nagy lilikből mutatta ki a Nébih laboratóriuma. A kórokozó újbóli megjelenése hazánkban az őszi vadmadárvonulásokkal hozható összefüggésbe, hiszen a vonulási útvonalak átszelik az egész országot. A fertőzött vadmadarat egy halastó közelében találták. A madárinfluenza szempontjából ezek a nagyobb, összefüggő vizes területek különösen nagy kockázatot jelentenek, ugyanis a vadmadarak kedvelt pihenőhelyei.

A madárinfluenza elleni védekezésben kiemelten fontos a baromfiállomány és a vadmadarak találkozási lehetőségének minimálisra csökkentése. Emiatt továbbra is hangsúlyozzák, hogy elengedhetetlen a járványvédelmi előírások szigorú és következetes betartása. Az állatokat többek között a vadon élő madaraktól védett, teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen kell etetni és itatni. A takarmányt és az almot szintén zárt, fedett helyen kell tartani és a tárolás során biztosítani kell, hogy ahhoz idegen fajú állat ne férjen hozzá.

Az esetet az EU-s és az úgynevezett harmadik országok felé is jelenteni kell, ugyanakkor kereskedelmi korlátozás – mivel vadmadárfertőzésről van szó – nem lép életbe. A hazai előírások szigorítására sem kell egyelőre számítani, azonban a szakemberek a járványügyi helyzetet folyamatosan elemzik. Indokolt esetben az országos főállatorvos az aktuálisan érvényes intézkedéseken túl szigorúbb előírások bevezetéséről dönt – olvasható a portal.nebih.gov.hu-n.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 April
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink