hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ismét lehet vetőmagra pályázni, ne késse le a határidőt!

  • adozona.hu

Elindult a Civil Iránytű Alapítvány és a Syngenta 2018-as Élelmiszerlavina programja. Az önkormányzatok, oktatási intézmények és civil szervezetek idén is több millió forint értékű zöldség vetőmagra pályázhatnak február 28-áig.

Az idén tízéves Élelmiszerlavina több mint egy adományozási program. A lényege, hogy a vezető agrárvállalat által felajánlott értékes zöldség vetőmagokat a Civil Iránytű Alapítvány munkatársai által koordinált és egész évben végigkísért pályázat keretében önkormányzatoknak, oktatási intézményeknek, civil szervezeteknek adják. A nyertes pályázók elvetik a vetőmagokat, majd a betakarításig gazdálkodnak földterületükön, végül a terményeket odaadják a környéken élő nehéz sorsú családoknak, időseknek, fogyatékkal élőknek, szociális intézményeknek.

A termőföldön végzett munkába bevonják a rászoruló embereket is, akik tapasztalatokat szereznek a mezőgazdasági művelésről, amelyet otthonukban, vagy akár egy mezőgazdaság vállalkozás alkalmazottjaként is folytatni tudnak. A társadalmi célú program így nemcsak segít, hanem összefogásra is ösztönöz, azaz, ahogy a mottója is kifejezi: „hal helyett hálót ad”, hangsúlyozta Vajda Beáta, a Syngenta marketingvezetője. 

A pályázók a megvalósításhoz partnerként egyéb szervezeteket is, akár vállalatokat, helyi egyházi szervezeteket is bevonhatnak, ismertette Molnár Antal, a Civil Iránytű Alapítvány projektmenedzsere. A szervezők kifejezetten preferálják, ha a program több résztvevővel, helyi szintű összefogással valósul meg. A program sikeres megvalósításához a pályázónak kell biztosítania a megművelésre alkalmas, öntözhető földterületet, a szükséges eszközöket és a felügyeletet. Illetve pályázatukban vállalják, hogy a megtermelt javakat olyan lakosokhoz juttatják el, akiknek nagy szüksége van a segítségre. Az egy pályázatra adható vetőmagcsomag maximális értéke elérheti az 500 ezer forintot.

Az Magyar Adományozói Fórum Társadalmi Befektetések Díjátadóján 2015-ben a Legsikeresebb Partneri Együttműködés díjat elnyert Élelmiszerlavina indulása óta már több mint 140 ezer emberen segített. A mezőgazdasági munkákba a nyertesek csaknem tízezer embert vontak be, akik több mint ezer tonna élelmiszernövényt termesztettek és adtak oda nehéz sorsú családoknak, fogyatékkal élőknek, időseknek. A program az elmúlt években ismert és elismert társadalmi célú kezdeményezéssé vált, amelynek hatására több település kezdett saját erőből kertészeti gazdálkodásba.

A 2018-as Élelmiszerlavina program részletes kiírása és pályázati anyagai itt érhetők el: www.civiliranytu.hu/hu/lavina.html

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink