hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ismét felütötte fejét a madárinfluenza

  • adozona.hu

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján arról tájékoztat, hogy a magas patogenitású vírust ezúttal Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Csengerújfaluban, egy 37 ezer egyedet számláló pecsenyekacsa-tartó gazdaságban mutatta ki a hatóság laboratóriuma. A Nébih haladéktalanul megtette a szükséges járványügyi intézkedéseket az érintett gazdaságban és vonzáskörzetében, de a járványvédelmi előírások szigorú betartása az ország más területein is kiemelten fontos és kötelező.

A csengerújfalui gazdaságban a kacsák takarmány- és vízfogyasztásának jelentős csökkenése, valamint az állatok megemelkedett elhullása hívta fel a figyelmet a madárinfluenza megjelenésére. A gyanút január 18-án erősítette meg a Nébih laboratóriuma. Ezt követően, a járvány továbbterjedésének megakadályozása érdekében, haladéktalanul megkezdődött a 37 ezres állomány felszámolása.

A kitörés helyszíne körül a 3 km-es sugarú védőkörzet, valamint a 10 km-es sugarú felügyeleti (megfigyelési) körzet felállítása megtörtént. Tekintettel arra, hogy mindkettő átnyúlik az országhatáron és romániai területeket is érint, az országos főállatorvos azonnal értesítette az esetről a román állategészségügyi hatóságot.

Ismételten felhívja a hivatal a baromfitartók figyelmét, hogy a madárinfluenza-veszély továbbra is valós probléma, a betegség bárhol felütheti a fejét. Éppen ezért nyomatékosan kérik a gazdákat, hogy fokozottan ügyeljenek baromfiállományuk védelmére és tartsák be a járványvédelmi előírásokat. Az ország magas kockázatú területein pedig továbbra is kötelező a baromfik zártan tartása.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink