hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ingyenes közműbekötések: 2 milliárd forintnyi megtakarítás, vállalkozók jelentkezését várják

  • MTI/Adózóna

Két hónap alatt összesen mintegy 2 milliárd forintot takarítottak meg a családok, illetve a kis- és középvállalkozások azzal, hogy július 1-jétől díjmentessé váltak a gáz, a villany, az ivóvíz és a csatornabekötések – közölte Bartal Tamás, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Az átfogó program első lépéseként díjmentessé tették a közműcsatlakozásokat, szeptember 1-jétől pedig már nem csak az elosztó társaságok, hanem vállalkozók széles köre végezheti a csatlakozások kiépítését.

A helyettes államtitkár kiemelte: a villanyszerelők és vízszerelők nyilvántartása a vártnál hamarabb tudott elindulni. Felhívta a figyelmet arra, hogy továbbra is várják a vállalkozók jelentkezését.

A naponta frissülő névjegyzékben a fogyasztók már kereshetnek szakembereket.

A "Könnyű közmű" program fő célkitűzése, hogy a közműcsatlakozások gyorsabbak, olcsóbbak, egyszerűbbek legyenek és a szolgáltatás színvonala emelkedjen.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink