hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Húsz százalékkal kell növelni a halfogyasztást 2023-ig?

  • MTI

A belföldi halfogyasztás 20 százalékos növelését szeretnék elérni 2023-ig a "Kapj rá" elnevezésű halfogyasztást népszerűsítő kampánnyal – mondta budapesti sajtótájékoztatóján az Agrármarketing Centrum (AMC) szóvivője.

Végvárné Henter Lilla – a Sirha Nemzetközi Élelmiszeripari és Horeca szakkiállításon – hozzátette: a kampány a Magyar halgazdálkodási operatív program (Mahop) keretében valósul meg 800 millió forint uniós forrásból. Ezt az összeget 2023 végéig kell elkölteni.

A halfogyasztás népszerűsítését az AMC, valamint a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal) közösen végzi. Az idéi évben a kampányra várhatóan mintegy 350 millió forintot költenek – mondta az MTI-nek az AMC szóvivője.

Kiemelte: az Európai Unióban évente és fejenként mintegy 20 kilogramm halat fogyasztanak átlagosan, Magyarországon ez mindössze 6 kilogramm. Van tehát fejlődési lehetőség, ezért a magyar embereket kiállításokon, fesztiválokon, látványkonyhákban, előadásokon és különféle médiumok segítségével szeretnék ösztönözni arra, hogy minél több halat egyenek.

Lévai Ferenc, a Mahal szóvivője – az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója – az MTI-nek arról beszélt, hogy a múlt évben az előzetes adatok szerint a tógazdaságokban mintegy 19–20 ezer tonna halat termeltek, míg az intenzív telepeken további mintegy 4–4,5 ezer tonnát. Magyarországon pontyból termelnek a legtöbbet, ez a halfajta adja a tógazdasági termelés 75–80 százalékát. Az intenzív termelésben fordított az arány: ott 80 százalék az afrikai harcsa, és itt termelnek még tokféléket és pisztrángot is.

A termelés minősége az utóbbi években sokat javult, ezt segíti a Földművelésügyi Minisztérium (FM) által bevezetett Minőségi magyar hal tanúsító védjegy is. A hal forgalmi adójának (áfa) 27-ről 5 százalékra mérséklése is kedvező hatású az értékesítésre, ettől az intézkedéstől azt várják, hogy egy év alatt legalább 10 százalékkal fellendíti a halfogyasztást.
    
A magyar halgazdaságok éves árbevétele mintegy 13 milliárd forint átlagosan, de 2017-ben legalább 1 milliárd forinttal több lehetett, mert jelentősen megnőtt halexport: a szokásos 3 ezer tonna helyett 5,0–5,5 ezer tonnát tett ki.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink