hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Húsz egynapos sebészet létesül, kevesebb lehet a komplikáció

  • adozona.hu

Nyolcmilliárd forintos összköltséggel egynapos sebészeti ellátóhelyeket alakítanak ki húsz helyszínen az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) projektje keretében – jelentette be Vitályos Eszter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára ma Székesfehérváron.

Az államtitkár az Aktív fekvőbeteg-ellátás forma kiváltása az egynapos sebészeti ellátás rendszerének fejlesztésével című projektről tartott sajtótájékoztatón elmondta, a tervek szerint 2020 januárjáig mindenhol megvalósulnak a fejlesztések. A fő cél az egészségügyi szolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés biztosítása.

Lénárt Endre, az ÁEEK főigazgató-helyettese hangsúlyozta, az egynapos sebészet olyan speciális ellátási forma, amelynek lényege, hogy a beteg a beavatkozást követő 24 órán belül elhagyja a kórházat, és otthonában gyógyulhat. Szándékaik szerint ezzel rövidebb lesz az ápolási idő, gyorsabb a gyógyulás, kevesebb a komplikáció és sokkal költséghatékonyabb rendszer működhet.

Egynapos sebészeti ellátás keretében többek között sérv-, visszér-, szemészeti (például szürkehályog), kézsebészeti, nőgyógyászati, vesekő-eltávolító, fül-orr-gégészeti műtétek végezhetők el.

Az egynapos beavatkozások száma világszerte nő, hiszen kevesebb komplikációval, gyorsabban és eredményesebben gyógyulhatnak a betegek. A beavatkozás nagyfokú figyelmet és kiemelten magas színvonalú orvosi szaktudást követel meg az ellátó személyzettől. Magasan képzett, nagy tapasztalattal rendelkező szakemberek korszerű eszközökkel végzik a beavatkozásokat az arra alkalmas betegek körében.

A fejlesztések már megkezdődtek, a kórházak erre a célra, modern orvosi, diagnosztikai, képalkotó, műtéti eszközöket kapnak, összesen 15 ezer új eszköz fog érkezni a kórházakba több mint 4,7 milliárd forint értékben – írja közleményében az Állami Egészségügyi Ellátó Központ. A megvalósítási helyszínek kiviteli tervei elkészültek, a kivitelezés előkészítése folyamatban van, és már kidolgozták a szakmai protokollt is, az egynapos sebészet betegút ellátásszervezési és szakmai ellátásszervezési ajánlásait, valamint megkezdődik a lakosság és az orvosok, egészségügyi szakdolgozók tájékoztatása és az egynapos sebészetek folyamatkezelő betegmonitoring rendszerének fejlesztése is.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 January
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink