hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Haszonélvezet termőföldre: itt vannak a részletek a korlátozó magyar szabályról hozott uniós bírósági döntésről

  • BruxInfo
2

Az Európai Bíróság kedden két konkrét kereset kapcsán elmarasztalta a termőföldre szerzett haszonélvezeti jog megszüntetéséről szóló 2013-as magyar törvényt. A jogi testület szerint ellentétes az uniós joggal azon személyek haszonélvezeti jogának a megvonása, akik nem közeli hozzátartozói a magyarországi mezőgazdasági földterületek tulajdonosainak.

Egy német tulajdonban lévő magyar társaság és egy osztrák állampolgár úgy tűnik megnyeri azt a pert, amit a termőföldre szerzett haszonélvezeti jog megszüntetése miatt indítottak a magyar hatóságok ellen. Az Európai Bíróság ugyanis a két konkrét ügyet érintő előzetes döntéshozatali eljárás keretében kedden kimondta, hogy a (jelen esetben a külföldiek) haszonélvezeti jogának megvonása ellentétes az uniós joggal, és a tőke szabad mozgása elvének nem igazolt, közvetetten hátrányosan megkülönböztető korlátozását képezi. 

Ismeretes, hogy lényegében ugyanebben a kérdésben indított kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen az Európai Bizottság, amely 2016 júniusában úgy döntött, hogy az Európai Bíróságon nyújt be keresetet. Ehhez képest a bírósági dokumentumok szerint a keresetet végül csak tavaly novemberben nyújtották be Luxembourgban, de ettől függetlenül erről a dossziéról is még idén döntés születhet, amit látszólag előrevetít a keddi ítélet. 

A kedden kihirdetett ítéletet megelőző pert a Szombathelyi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon eredetileg a „SEGRO” nevű magyar társaság indította, amelynek tagjai németországi lakóhellyel rendelkező személyek, továbbá Günther Horváth osztrák állampolgár, akik haszonélvezeti joggal rendelkeznek Magyarországon található mezőgazdasági földterületek felett. 

Az Európai Bíróság közleménye szerint 2014-ben és 2015-ben a magyar hatóságok kártalanítás nélkül megszüntették a SEGRO és G. Horváth haszonélvezeti jogát a nemzeti jogszabályok új rendelkezéseire hivatkozva. 

A magyar jog ugyanis előírja, hogy ilyen jog a továbbiakban csak az érintett mezőgazdasági földterület tulajdonosának közeli hozzátartozója javára létesíthető, illetve tartható fenn. 

Ítéletében a Bíróság mindenekelőtt megállapította, hogy a vitatott szabályozás a tőke szabad mozgásának korlátozását képezi, függetlenül attól, hogy rendelkezik-e a haszonélvezeti joguktól megfosztott személyek kártalanításáról. Ugyanis a szóban forgó szabályozás a Bíróság szerint megfosztja a Magyarországtól eltérő tagállamokból származó személyeket annak lehetőségétől, hogy továbbra is élvezzék haszonélvezeti jogukat, és azt más személyekre átruházzák. 

A Bíróság szerint azon követelmény, hogy közeli hozzátartozói viszonynak kell fennállnia a haszonélvezet jogosultja és a földterület tulajdonosa között, „állampolgárságon, illetve a tőke eredetén alapuló közvetett hátrányos megkülönböztetésnek tűnik”. 

E tekintetben a Bíróság hangsúlyozza, hogy a magyarországi mezőgazdasági földterületeken tulajdonjogot szerezni kívánó külföldi állampolgárokat több éven keresztül korlátozásoknak vetették alá, illetve meg is tiltották számukra az ilyen jogok szerzésének lehetőségét, aminek következtében a más tagállamok állampolgárai számára az egyetlen lehetőség arra, hogy ez idő alatt Magyarországon mezőgazdasági földterületekbe befektessenek, abban állt, hogy haszonélvezeti jogot szereznek. 

Ezért a haszonélvezet jogosultjai között magasabb az ilyen állampolgárok aránya a magyar állampolgárokénál, és ennek következtében a vitatott szabályozás nagyobb mértékben sújtja az előbbieket. 

Ami azt illeti, hogy a kérdéses korlátozás igazolható-e azáltal, hogy Magyarország arra törekszik, hogy a termőföldeket fenntartsa azon személyek számára, akik azokat megművelik, és hogy megakadályozza e földek spekulatív célú megszerzését, a Bíróság szerint a vitatott korlátozás nem mutat semmilyen kapcsolatot e célkitűzésekkel, és ennek megfelelően nem alkalmas azok elérésére. A megkövetelt hozzátartozói viszony ugyanis nem garantálja azt, hogy a haszonélvező maga fogja megművelni az érintett földet, és nem spekulatív szándékkal szerezte meg a haszonélvezeti jogot. 

A Bíróság érvelése szerint hasonlóképpen az ilyen hozzátartozónak nem minősülő személy maga is megművelheti a földet anélkül, hogy szándéka annak spekulatív célból való megszerzésére irányulna. Végül a Bíróság úgy ítéli meg, hogy a vitatott korlátozás nem arányos a fent említett célokkal, mivel „kevésbé szélsőséges intézkedéseket is el lehetett volna fogadni azok elérésére”. 

Ami a korlátozás azzal való igazolását illeti, hogy a magyar jogalkotó „állítólagos szándéka” a devizagazdálkodásra vonatkozó nemzeti szabályok – a haszonélvezeti jogok külföldi megszerzői által elkövetett – megsértésének szankcionálására irányul, a Bíróság szerint nem tűnik úgy, hogy a szóban forgó korlátozás ezt a célt szolgálja, és az túlmegy azon, ami annak eléréséhez szükséges. 

Végül, ami Magyarország azon érvét illeti, amely szerint a szóban forgó korlátozást igazolja az az ellen való küzdelemre irányuló szándék, hogy a mezőgazdasági földterületek tulajdonjoga külföldi állampolgárok és jogi személyek általi megszerzésének tilalmát leplezett szerződésekkel („zsebszerződésekkel”) megkerüljék, a Bíróság megállapítja, hogy az érintett haszonélvezeti jogok létrehozása idején az ilyen jogok létesítését nem tiltották a magyar jogszabályok. 

Ezenfelül – a bírósági közlemény szerint – annak feltételezésével, hogy minden, a tulajdonossal nem közeli hozzátartozói viszonyban álló személy visszaélésszerűen járt el a haszonélvezeti jog megszerzésekor, a magyar szabályozás „a visszaélésszerű gyakorlat általános vélelmét állítja fel”. Márpedig az ilyen vélelem alkalmazása nem arányos az ilyen gyakorlatokkal szembeni küzdelemre irányuló célkitűzéssel. 

Ilyen feltételek mellett a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a vitatott nemzeti jogszabályok nem egyeztethetők össze a tőke szabad mozgásának elvével.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (2)
adózóna.hu

Kedves Olvasónk! Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük! Üdvözlettel az Adózóna csapata

Kérdéseim : 1.Kell - e művelési ág változtatása, napelempark létesítéséhez ?

2. Napelemparkhoz létesíthető e haszonálvezeti jog,vagy szükséges-e, hogy a bérbeadó ne mondhassa fel a jogot ? 3.külföldi cég bérelhete e célra, Ha az nem EU- s államból való ( izraeli ) ? Magyar cég bérelhet e napelempark részére ?

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink