hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Gyenge forint: kelendők külföldön a magyarországi használt autók

  • MTI

Nőtt a külföldi vevők érdeklődése a fiatal, keveset futott magyarországi használt autók iránt a kereskedők tapasztalatai szerint, a gyenge forint hatására – ismerteti közleményében a DasWeltAuto.

A gyengülő árfolyam akár több ezer eurós nyereséget eredményezhet egy-egy autónál, így a nyugati országokból érkező vevőknek már vonzó Magyarországon megvásárolni a jó minőségű használt kocsikat - mutatnak rá. Példaként hozzák, hogy egy 10 millió forintos autó esetében akár 2600 euró is lehet a nyereség a tavaly nyár vége óta kialakult árfolyamkülönbség következtében.

Gyenge forint esetén a fiatal, jó állapotú gépkocsikat viszik el a külföldi vásárolók, akik nem ritkán flottát vásárolnak fel Magyarországon, hogy még nagyobb nyereséget realizáljanak – magyarázza Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója. Ez lassítja a koros magyarországi gépjárműállomány fiatalodását.

A közlemény idézi a Központi Statisztikai Hivatal adatait: 2017-ben 18 956 autót vittek külföldre Magyarországról az autókereskedők, 27,1 milliárd forint értékben. A DasWeltAuto várakozásai szerint idén ez a szám nőni fog.

Frank György kitért arra, hogy a jelenlegi árfolyam az importra is hatással van, de csak a drágább kocsikat érinti. Valamivel kevesebb fiatal jármű érkezik Magyarországra a határon túlról, ám az idős, 10-15 éves kocsik behozatala nem mérséklődik, mivel alacsony értékük miatt pár tízezer forint csupán a differencia.

A DasWeltAuto a Volkswagen csoport márkáit forgalmazó Porsche Hungaria használtautó-üzletága, amely 30 értékesítőhellyel rendelkezik országszerte. A hálózat 2017-ben 6784 állapotfelmérésen átesett, szervizelt, garanciális használt autót értékesített, 8 százalékkal többet, mint az előző évben.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink