hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

GVH-vizsgálat alatt egy gyógyszerreklám

  • MTI

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a Venoruton Forte 500 milligramm (mg) tablettát forgalmazó STADA Hungary Kft.-vel szemben, mivel a cég valószínűleg a gyógyszerekre vonatkozó ágazati szabályozással ellentétesen hirdette a terméket, többek között országos kereskedelmi televíziókban – közölte a nemzeti versenyhatóság szerdán az MTI-vel.

Kiemelték: a vizsgált reklámok a tünetek enyhítésére, illetve megszüntetésére kizárólag a fenntartó kezelés esetén javasolt adagját, azaz napi 1 tabletta szedését hangsúlyozták, miközben az alkalmazás kezdetén az előírás napi 2 tablettát javasol.

A GVH szerint a hirdetések így vélhetően nem a – gyógyszerészeti szakhatóság által jóváhagyott – alkalmazási előírás alapján mutatták be a terméket, ami sértheti a gyógyszerrel kapcsolatos, fogyasztókkal szembeni kereskedelmi gyakorlat hazai szabályait.

A közleményben rámutatnak arra, hogy a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására, és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul.

Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható – tájékoztatott a GVH.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink