hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Fogy az idő a pénztárgéptámogatás igénybevételéhez

  • MTI/Adózóna

A januártól online pénztárgép beszerzésére kötelezetteknek még 18 napjuk van arra, hogy igénybe vegyék az 50 ezer forintos állami támogatást, ehhez csak annyit kell tenniük, hogy április 30-áig üzembe helyezik a pénztárgépet – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.

Tállai András ismertette: tavaly év végéig mintegy 12 500 pénztárgépet helyeztek üzembe, ennek csaknem a fele – mintegy 6300 kassza – taxikba került. Az első negyedév statisztikája szerint a beszerzések 84 százaléka támogatott, március 31-éig ugyanis a vállalkozók 10 500 pénztárgépre 522 millió forintnyi állami támogatást kaptak. Kitért arra is, hogy a vállalkozások több mint 95 százaléka tavaly december 31-éig üzembe is helyezte a pénztárgépet.

Közölte, a pénztárgépenként járó 50 ezer forintos támogatást egyetlen olyan vállalkozótól sem akarták megvonni, aki 2016. december 31-éig az adóhivataltól a szükséges kódokat beszerezte. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai ebben is partnerként segítették a vállalkozásokat, 2016. december 22-én az ügyfélkapun keresztül küldtek egy figyelemfelhívó tájékoztatást azoknak az adózóknak, akik addig még nem kértek üzembehelyezési kódot – emelte ki Tállai András.

Az államtitkár közölte azt is, hogy számításaik szerint mintegy ezer olyan vállalkozó lehet, aki tavaly év végéig kérte a támogatásra is jogosító úgynevezett üzembehelyezési kódot, de december 31-éig nem helyezte üzembe a pénztárgépet. Nekik akkor jár a gépenkénti 50 ezer forintos támogatás az államtól, ha április 30-áig üzembe helyezik a pénztárgépet. A kiutalás iránti kérelem 2017. május 15-éig nyújtható be az adóhivatalhoz – tette hozzá.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink