hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Fiatal gazdák, figyelem! Ezzel is számolnia kell a nyertesnek

  • Széles Imre, társadalombiztosítási szakértő

A fiatal gazda pályázaton nyertes, egyéni vállalkozóvá vált magánszemélynek gyermeke született, így közreműködőt kell bevonnia. Ki lehet az, és alkalmazottnak kell-e lennie? – kérdezte olvasónk. Széles Imre tb-szakértő válaszolt.

Magánszemély 2015. novemberben nyert fiatal gazda pályázatot, majd egyéni vállalkozó lett. A harmadik évtől kellene főállású vállalkozóvá válnia. Most született meg az első gyermeke. A pályázatíró mondta neki, hogy be kell jelentenie egy közreműködőt, mivel ő gyeden lesz. Ki lehet közreműködő, és alkalmazottnak kell-e lennie? – kérdezte olvasónk.

A kérdésre a választ a 24/2015. MvM-rendelet adja meg. Eszerint a csedben, gyedben vagy gyesben részesülő termelő a gazdaság vezetésébe az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló törvény szerinti közreműködőt vonhat be. A közreműködő bevonásának tényét teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni, az említett jogszabály 4. melléklete szerinti adattartalommal. A teljes bizonyító erejű magánokirat másolatát a közreműködő bevonásának kezdetétől számított 8 munkanapon belül meg kell küldeni az MVH részére.

A közreműködő személyére – akit alkalmazottként foglalkoztathat a vállalkozó – nincs törvényi előírás, tehát bárki lehet az, aki a képesítési előírásoknak megfelel.

A teljesség kedvéért jegyezzük meg, hogy míg a csed mellett nem szabad keresőtevékenységet folytatni, addig a gyed mellett (tehát a gyermek 6 hónapos korát követően) már igen, tehát erre az időszakra nincs szükség közreműködőre.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink