hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Fertőzött krumplit talált a Nébih

  • adozona.hu

Újabb burgonyatételekből mutatott ki gumórontó fonálféreg (Ditylenchus destructor) fertőzést a Nébih laboratóriuma. Mint azt a hivatal a korábbi közleményében írtuk, e fonálféreg karantén károsító szaporítóanyagon, így vetőburgonyában azonosított fertőzés esetén is hatósági intézkedést kell hozni.

Az összesen 11,5 tonna fertőzött szállítmány Romániából és Ausztriából származik. A kártevővel fertőzött gumókat vetési célra nem szabad felhasználni, így a teljes mennyiséget hőkezelés után állati takarmányként fogják hasznosítani a Bács-Kiskun megyei Kormányhivatal intézkedése alapján. 

A gumórontó fonálféreg által károsított burgonyagumók az emberi és állati egészségre nem jelentenek veszélyt. A fertőzött gumók elültetése viszont jelentős termésveszteséggel járhat, ezért meg kell akadályozni a vetési célra történő felhasználást és ezzel a fonálféreg terjedését. E cél megvalósításáért a hatóság fokozottan ellenőrzi a külföldről származó vetőburgonya tételeket a hazai gazdálkodók védelme érdekében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 January
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink