hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Enyhült a szabályozás a nitrátérzékeny területen gazdálkodók esetében

  • adozona.hu

A nitrátrendelet módosításának köszönhetően egy hónappal rövidült a trágyázási tilalmi időszak. A kedvezőbb szabályozás elősegíti a nitrátérzékeny területen gazdálkodók termésmennyiségének és -minőségének javítását, ezáltal pozitívan befolyásolja a versenyképességüket, valamint a hazai növénytermesztés eredményességét – írja honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

A rendeletmódosítást az indokolta, hogy az éghajlatváltozás hatására az elmúlt években az őszi kultúrák vetése  sok esetben eltolódott, a korábbi szabályozás viszont nem tette lehetővé a későbbi trágyázást, ami pedig feltétlenül szükséges a növények optimális fejlődéséhez. 

A nitrátrendelet [a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméhez szükséges cselekvési program részletes szabályairól, valamint az adatszolgáltatás és nyilvántartás rendjéről szóló 59/2008. FVM rendelet] az alábbi pontokon módosult:

2. § (7) „Téli legeltetés minden év november 30. és február 15. közötti legeltetés”

4. § (2) „Tilos trágyát kijuttatni: őszi kalászosok esetében november 30-tól január 31-ig,  egyéb esetben november 30-tól február-15-ig.

4. § (6) „A 12%-nál meredekebb lejtésű terület talajára kijuttatott műtrágyát a kijuttatást követő 4 órán belül a talajba kell dolgozni, kivéve fejtrágyázás műveletét.”

6. § (10) „Tilos könnyen oldódó nitrogéntrágyát kijuttatni, a betakarítás után, ha ősszel nem kerül sor újabb kultúra vetésére.”

6. § (4) „A kijuttatott istállótrágyát kijuttatást követő 4 órán belül, egyenletesen a talajba kell dolgozni.”

9. § (1) b) „Elszivárgás elleni védelem nélküli ideiglenes trágyakazal nem létesíthető és nem tartható fenn: november 30 és február 15. között mezőgazdasági művelés alatt álló táblán, valamint fagyott, vízzel telített, összefüggő hótakaróval borított talajon” – olvasható a portal.nebih.gov.hu-n.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 January
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink