hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ennyi kárt okozott a vihar

  • adozona.hu

A 2016. július 12-14-i viharokat követő kárbejelentések száma a becslések szerint meghaladhatja a 10 ezret, a kárérték pedig elérheti az egy milliárd forintot is – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a legfrissebb becslést pénteken.

A kárbejelentések folyamatosan érkeznek a biztosító társaságokhoz, több cég is arról számolt be, hogy hétvégi munkavégzést rendelt el, illetve átcsoportosította kárfelmérőit az érintett területekre annak érdekében, hogy minél előbb rendezni tudja a károkat.

A kánikulát követő jégeső és a hatalmas széllökésekkel érkező viharok az előzetes becslések szerint több mint 10 ezer esetben okoztak károkat a biztosított lakossági ingatlanokban, ezek kárértéke elérheti az egy milliárd forintot. A legtöbb bejelentés Vas megyéből, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyéből, illetve a Balaton környékéről érkezett. Kiemelkedően sok kárt jeleztek Szombathelyről, Pécsről, Kőszeg, Baja és Kiskunhalas környékéről, de a viharos időjárás több száz hazai települést érintett.  

Igen sok kárt okozott a lehulló, helyenként dió nagyságú jég: van olyan biztosító társaság, ahol a károk 90 százalékát jégverés miatt jelentették. A jégverés a tetőkben, a redőnyökben, a vakolatban okozott kárt. Sok helyen, mivel a tetők sérültek meg a lehulló jégdarabok miatt, az azt követő heves esőzések következtében beázás is történt.  

Számottevő károkat okozott a villámlás, azon belül is elsősorban a villámcsapás okozta másodlagos – indukciós – hatás.  

A MABISZ adatai szerint a 2015-ben az összes, több mint 710 ezer kárbejelentés közül csaknem minden hatodik káresemény a nagy erejű nyári viharokhoz volt köthető.

A nyár hagyományosan a leginkább kárveszélyes periódusa az évnek. Az elmúlt öt évben évente átlagosan közel 115 ezer káresemény történt május elseje és augusztus vége között a biztosított lakossági ingatlanokban. A nyári viharok miatt éves átlagban közel 7,5 milliárd forintot fizettek ki a biztosító társaságok.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink