hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Előbb elkezdődhet a gyerekek oltása

  • MTI

A tervezettnél egy héttel korábban, már december 13-án elkezdik kiszállítani az Európai Unióban a német BioNTech és az amerikai Pfizer együttműködésével az 5–11 éves korosztálynak az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) ellen kifejlesztett védőoltást – közölte szerdán a német szövetségi egészségügyi miniszter.

Jens Spahn Twitter-bejegyzésében azt írta: „sikerült elérnünk, hogy az 5–11 éves gyerekek számára az oltóanyagot egy héttel korábban szállítják az egész EU-ban, erről a gyártó biztosított minket”.

Ez a világjárvány közepette jó hír, és „fontos a szülőknek és a gyerekeknek, akik meg akarják védeni magukat” – írta a miniszter.

Jens Spahn a napokban az egyik tájékoztatóján elmondta, hogy Németország az első szállítmányokkal 2,4 millió adagot kap majd a kétdózisú vakcinából, így a 4,5 millió oltható kisgyermek nagy részét gyorsan be lehet oltani. Újabb szállítmányok 2022 első hónapjaiban várhatók.

Az EU gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő Európai Gyógyszerügynökség (EMA) már november 25-én hozzájárult a Pfizer/BioNTech-féle gyermekvakcina közösségi forgalmazásához. Az engedélyezés és a szállítás közötti viszonylag hosszú időre azért van szükség, mert az oltóanyag ugyan nem más, mint amelyet a 12 éven felülieknél használnak, de az adagolás alacsonyabb – 30 mikrogramm helyett 10 mikrogrammból áll egy dózis –, ezért máshogyan kell megtölteni a szérumot tartalmazó ampullákat.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 January
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink