hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ellenőrzik a kormányhivatalok az egyéni vállalkozókat

  • dr. Kéri Ádám ügyvéd, adatvédelmi tisztviselő
2

Az egyéni vállalkozók az utóbbi időben megszaporodó hatósági ellenőrzéseket tapasztalnak. Ezek döntő többsége a törvényes működést biztosító előzetes jellegű ellenőrzés, melyre a működés megkezdését követő néhány héten belül kerül sor, ezt követően pedig eseti jelleggel végez a hatóság ellenőrzéseket. Mindkét esetben a cél ugyanaz: a törvényes működés biztosítása.

Az alábbiakban az ellenőrzésekkel kapcsolatos alapvető információkról számolunk be.

A nyilvántartásba vételt követően kötelező az ellenőrzés

Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény alapján a hatóság a nyilvántartásba vételt követő 30 napon belül, továbbá ellenőrzési terv alapján és eseti jelleggel ellenőrzi azt, hogy az egyéni vállalkozó működése megfelel-e a jogszabályi rendelkezéseknek.

Ennek keretében leginkább azt vizsgálja a hatóság, hogy az egyéni vállalkozó székhelye, telephelye vonatkozásában rendelkezik-e a használatot igazoló okiratokkal.

Ezen túlmenően az is vizsgálat tárgyát képezi, hogy az engedélyköteles tevékenységek vonatkozásában engedéllyel, a szakképesítéshez kötött tevékenységek (hús, hentesáru értékesítése, melegétel készítése stb.) vonatkozásában pedig megfelelő szakképesítéssel rendelkezik-e.

A nyilvántartást vezető szerv az egyéni vállalkozói jogviszony fennállásának időtartama alatt lefolytatott hatósági ellenőrzés keretében ellenőrzi azt is, hogy az egyéni vállalkozó esetében nem áll-e fenn a törvényben nevesített kizáró ok, továbbá, hogy nem áll-e valamely tevékenysége tekintetében foglalkozástól eltiltás hatálya alatt. 

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, hogy megtudja, hogyan történik az ellenőrzés lefolytatása és hogy milyen szankciókat alkalmazhat a hatóság!

A teljes cikkhez előfizetőink illetve 14 napos próba-előfizetőink férnek hozzá, ha email-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (2)
dr. Kéri Ádám

Köszönjük a hozzászólását. Sajnos, amit leírt, az helytálló és hasonlóképpen igaz a munkaügyre, illetve a munkavédelemre is.

Ruszin Zsolt

Kiváló cikk, jó, hogy a téma terítékre került, mert nagyon sok probléma van a kormányhivatalnokokkal. Tájékozatlanok és közigazgatási szinten mérve meglehetősen erőszakosak, viszont kitűnően működik a protekció és a szívességi korrupció. Sorrendben:

Az RNY-ben hiába tiltják a papírt, jön a papír.
Az RNY-ben hiába van meghatalmazott.
A szükséges végzettségekre elavult információs adatbázis van.
Az MKIK építésügyi regisztrációja körül sok a bizonytalanság.
A székhely fogalmát rosszul alkalmazzák (Ctv. 7.§ (1) és Evec 16.§. (6)).
A székhely kapcsán a használatra jogosultságot nem bírálják el.
Kizárólag személyes idézés útján kívánnak ügyintézni.
Az idézés időpontjában is elfoglaltak.
Telefonokat nem veszik fel.
Az e-mailekre adott válaszok általában mellébeszélést tartalmaznak.
Napok alatt határozatokat hoznak, jegyzőkönyv, észrevétel nincs.
Ha felveszik a telefont, akkor túlterheltek, idegesek, cinikusak vagy szemtelenek.
Az el nem bírált kérdésekre megvonják a vállukat.
Ha "ismerősről" van szó, akkor simán eltekintenek a kötelmektől.
Hamis igazolásokat is befogadnak, csak legyen papír róla.

Nagyjából ennyi. Van mit változtatni...

Én megértem a kormányhivatalnál dolgozókat is. Ilyen munkakörülmények és ennyi fizetés mellett az is szép tőlük, hogy bejárnak.

A 800 ezer jogi személyt viszont nem ellenőrzik így, pedig a rendszernek szektorsemlegesnek kellene lennie. Egy cég tevékenységi köreit a kutya nem vizsgálja, a székhelyéről önmaga nyilatkozik, nem pedig harmadik személy. A céget nem törlik ki, mert nincs kivitelezőként MKIK regisztrációja, az egyéni vállalkozót pedig igen.

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink