hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Elfogyott az ásványvíz a brit boltokból, állandósulhatnak a hiányok

  • MTI

Állandósulhatnak az egyre érzékelhetőbb hiányok a brit élelmiszer-kiskereskedelemben, mivel hozzávetőleg 500 ezer dolgozó hiányzik, és emiatt már nem működőképes a folyamatos ellátást lehetővé tévő, mindig éppen időben érkező beszállítási modell – jelentette ki Ian Wright, a brit Élelmiszer- és Italszövetség (Food and Drink Federation, FDF) vezérigazgatója az Institute for Government (IfG) nevű, a kormányzati tevékenység elemzésére szakosodott független londoni gazdasági tanácsadó és kutatóműhely szakmai rendezvényén.

Wright szerint a brit fogyasztók a korábban számíthattak arra, hogy az üzletek polcain, az éttermek kínálatában mindig megtalálnak mindent, amit csak akarnak. "Ennek vége, és nem hiszem, hogy ez az időszak visszatér" – mondta az FDF vezetője.

Hozzátette: a beszállítói hálózatokban kialakult helyzet a továbbiakban csak romlani fog, és "e romlás után sem fog egyhamar javulni". Wright elmondta: ez nem jelenti azt, hogy "nem lesz mit enni", de a múlt héten például egész Kelet-Angliában nem lehetett palackozott ásványvizet kapni, mivel az üzleteknek egyszerűen nem volt elégséges szállítási kapacitásuk ahhoz, hogy "ásványvizet és minden mást is" egyszerre eljuttathassanak a boltokba.

Az elmúlt napokban több gyorsétteremlánc, köztük a McDonald's jelezte, hogy kénytelen szűkíteni kínálatát, a Nagy-Britanniában rendkívül népszerű étteremhálózat, a Nando's pedig negyven étterem átmeneti bezárásáról döntött, mivel nem tudta megoldani a teljes hálózat folyamatos ellátását. Az intézkedés a Nando's brit éttermeinek tíz százalékát érinti.

Az egyre súlyosbodó ellátási helyzetre mások mellett az áruszállítási ágazat is folyamatosan figyelmezteti a kormányt. A fuvarozói szakma érdekképviseleti szervezeteinek számításai szerint a brit áruszállítási szektorból legalább 100 ezer kamionsofőr hiányzik, és ez egyre érezhetőbb áruhiányt okoz kiskereskedelmi szinten is, mindenekelőtt az élelmiszerellátásban.

A szakmai szervezetek szerint ennek egyik oka az, hogy a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) óta rengeteg uniós munkavállaló távozott Nagy-Britanniából. A brit közúti áruszállítási szövetség (Road Haulage Association) legutóbbi becslése szerint csak január óta 30 ezer kamionsofőr hagyta el Nagy-Britanniát.

A brit EU-tagság tavaly január 31-én szűnt meg, de ezután december végéig tartó átmeneti időszak lépett életbe, amely alatt jórészt a korábbi kereskedelmi és munkavállalási szabályozás maradt érvényben.

Az átmeneti időszak lejártával, idén januárban azonban Nagy-Britannia kilépett az Európai Unió egységes belső piacáról is, és ez új – az unióval kereskedő vállalatok és a szállítócégek számára sok költséges adminisztratív teherrel járó – kereskedelmi szabályozás bevezetését jelentette, azzal együtt is, hogy Nagy-Britannia és az EU kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodást kötött.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink