hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Életbiztosításokkal csalt a nyugdíjas nő, üzletkötők falaztak neki

  • MTI

Nyugdíjasok nevére kötött életbiztosításokat egy 72 éves nő, ezért többrendbeli, jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás, valamint hamis magánokirat felhasználása miatt vádat emeltek ellene – közölte a Fővárosi Főügyészség.

A vádlott két nyugdíjas nevére kötött jogosulatlanul életbiztosításokat, amelyeknek a díját ezután évekig fizette. A csalással a nő az egyik férfi halála után milliókhoz jutott hozzá.

A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség vádirata szerint a nő 2014 májusa és 2015 júliusa között két idős férfi nevére négy biztosítótársaságnál kötött életbiztosítást. Kedvezményezettként minden esetben – magát a biztosítottak rokonaként, unokatestvéreként feltüntetve – önmagát jelölte meg.

A két nyugdíjas férfi semmiről nem tudott, a vádlott az aláírásukat a szerződéseken meghamisította – írták.

A biztosítótársaságokat azzal is megtévesztette, hogy a biztosítottakat egészségesnek tüntette fel, holott a szerződések megkötésekor már mindkét férfi súlyos alapbetegségekben szenvedett.

A vádlott a biztosítottak munkakörét is hamisan tüntette fel, úgy mint szállító, rakodómunkás, árubeszerző. A szerződések megkötésekor ugyanis az egyik férfi például már rokkantnyugdíjas volt, és cselekvőképességet korlátozó gondnokság alatt állt.

A vádlott a biztosítási üzletkötőkkel bizalmi kapcsolatot alakított ki, és elérte azt, hogy a biztosítottak személyes megjelenésétől – szabályellenesen – eltekintettek, a szerződéseket pedig átadták neki, hogy a biztosítottakkal aláírassa – közölték.

Az egyik férfi 2016 májusában meghalt, ezután az egyik biztosító a vádlottnak több mint ötmillió forintot fizetett ki.

A többi esetben a csalások kísérleti szakban maradtak, mert a biztosítók rájöttek, hogy a szerződésekben valótlan egészségügyi adatok szerepeltek. Volt olyan eset is, amikor a biztosító a díj nem fizetése miatt szüntette meg a szerződést, és volt olyan is, hogy a vádlott nem élt igénybejelentéssel.

Az ügyészség arra tett indítványt a vádiratban, hogy a bíróság büntetővégzéssel felfüggesztett börtönbüntetést, valamint pénzbüntetést szabjon ki a vádlottra, és vagyonelkobzást is indítványozott – áll a közleményben.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 April
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink

Körbevezetjük a megújult Adózónán!

Kattintson a gombra, és megmutatjuk, hol találja az oldal főbb funkcióit.

MégseTovább
Jogszabályok és jogi segédletek

Ide kattintva könnyedén kereshet a közteherviseléssel kapcsolatos jogszabályok, NAV-, illetve APEH-tájékoztatók, egyéb hivatalos szabályozási dokumentumok között! Könnyen elérheti innen a legfontosabb jogszabályokat is.

MégseTovább
Kalkulátorok A-tól Z-ig

Kalkulátorainkat megújítottuk, de a számítások továbbra is megbízhatóak, szakértőink ellenőrizték. Előfizetőink saját eredményeiket elmenthetik, könnyedén kinyomtathatják.

MégseTovább
Segítség a gyakorlatban!

Tekintse át, mások milyen kérdésekre keresik a választ, és mit tanácsoltak szakértőink. Előfizetőként Ön is kérdéseket tehet fel, amelyre rövid időn belül személyre szabott válasz születik.

MégseTovább
Határidők és szakmai események tára

Folyamatosan frissülő naptár szolgáltatásunk segít utánanézni a befizetési, bevallási, adatszolgáltatási határidőknek, megtalálja a részleteket, tájékoztatást kap konferenciákról, oktatásokról. Előfizetőink e-mailben is kérhetnek emlékeztetőt.

MégseTovább
Aktuálisabb témáink

Kategóriáink mintegy rovatként gyűjtik magukba szakmai cikkeinket, egyéb tartalmainkat. A jobb szélső linkre kattintva megtalálja további kategóriáink listáját is.

MégseTovább
Mi történt, amióta legutóbb nálunk járt...

Rendszeres látogatóként ezekre az ikonokra kattintva megtalálja a legutóbbi itt járta óta keletkezett cikkeinket, a közelgő eseményeket, vagy előfizetőnkként az Önnek szóló személyes üzenetek listáját.

MégseTovább
Legyen partnerünk!

Ha regisztrál nálunk és igénybe veszi előfizetőknek biztosított szolgáltatásainkat, számos hasznos funkcióval segítjük szakmai munkáját a mindennapokban. Ide kattintva tájékozódhat, miért érdemes előfizetővé válni!

Tovább