hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Egyenlő versenyfeltételeket akar Kínával az USA

  • MTI

Hosszú évtizedek tisztességtelen kereskedelmi gyakorlata után az Egyesült Államok kiegyenlített versenyfeltételeket akar teremteni Kínával – jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter ma holland kollégájával, Stef Blokkal folytatott megbeszélését követően.

"Nagyon aggasztónak tartjuk, hogy a kínai piacra belépő nyugati, köztük amerikai és más cégek nem ugyanolyan elbánásban részesülnek, mint a nyugati piacokra lépő kínai vállalatok" – hangoztatta Pompeo, aki ma érkezett Hágába, ahol Mark Rutte holland kormányfővel megnyitja a 9. Globális vállalkozói csúcstalálkozót.

"Az nem nyitott kereskedelem, hogy egy vállalat idejöhet, és befektethet Hollandiában, amikor viszont egy holland cég akar beruházni Kínában, akkor információkat kell átadnia a Kínai Kommunista Pártnak" – fogalmazott.

A találkozón szó volt az ötödik generációs mobiltávközlési hálózatok (5G) biztonságának garantálásáról is. Pompeo kiemelte, Washington arra kérte szövetségeseit, partnereit és barátait, hogy ne tegyenek semmi olyat, ami veszélyeztetné a közös biztonsági érdekeket vagy korlátozná az érzékeny információk megosztásának lehetőségét.

Blok erre reagálva azt mondta, hogy miközben Hollandia stratégiája összehangolására törekszik szövetségeseivel, minden államnak magának kell meghoznia biztonsági döntéseit. Közölte: szakértők csoportja dolgozik az 5G-beruházások biztonságán, hozzátéve, hogy már nyáron kiírhatják a frekvenciapályázatokat, addig meglesz a határozat is az ügyben.

Biztonsági megfontolásokból nemrég az Egyesült Államok, majd Ausztrália, Japán, Új-Zéland és Tajvan is kizárta az 5G-hálózatok fejlesztéséből a kínai Huaweit.

Washington szerint Peking kémkedésre használhatja fel a vállalat berendezéseit. A vádak arra a kínai törvényre hivatkoznak, amely megköveteli a technológiai cégek együttműködését a hírszerző szervekkel. A kínai kormány és a Huawei ezt tagadja.

Az Egyesült Államok bojkottra szólított fel, és a hírszerzési információk megosztásának korlátozásával fenyegette meg például a tiltást elutasító Németországot.

Eközben: magyar egyetemisták tanulhatnak az 5G rendszerek működéséről Kínában

Magyar egyetemisták látogattak Pekingben a Huawei kiállítóközpontjába ma, akik a kínai telekommunikációs óriásvállalat ösztöndíjprogramjának keretében érkeztek Kínába, ahol egyebek mellet az ötödik generációs rendszerek működéséről tanulhatnak majd.

A Huawei Seeds for the Future (magok a jövő számára) nevű továbbképzési programjára idén tíz magyar egyetemista érkezett a győri Széchenyi István Egyetemről, a veszprémi Pannon Egyetemről, valamint a Budapesti Műszaki Egyetemről és az Óbudai Egyetemről. 

Az információs és kommunikációs technológiával (IKT) foglalkozó mérnökhallgatók ösztöndíjprogramjára 2014 óta összesen 55 magyar diák és tanár érkezett Kínába.

Az idén a program keretében egy hétig Pekingben a kínai kultúrával, majd a második héten a Huawei székhelyén, a dél-kínai Sencsenben a cég legújabb technológiáival, egyebek mellett az ötödik generációs mobil távközlési rendszerekkel, a Dolgok Internete (IoT) megoldásokkal és a mesterséges intelligenciával (AI) kapcsolatos fejlesztésekkel ismerkedhetnek meg a résztvevők.

Gecse Mariann, a Huawei Technologies Hungary Kft. kormányzati kapcsolatokért és kommunikációért felelős igazgatója ismertette: tavaly a Huawei Magyarországon mintegy 80 milliárd forintos bevételt ért el, a cég a magyar lakosság több mint nyolcvan százalékát látja el termékeivel és megoldásaival. Kiemelte: rendkívül fontosnak tartják az IKT oktatásának fejlesztését, ezért 2011 óta Magyarországon mintegy 300 millió forintot fordítottak 150 magyar tanulót támogatására.

Joubert Olivér, Magyarország pekingi nagykövetségének első beosztottja rámutatott: a Huawei különleges jelentőséggel bír Magyarország számára. A kínai telekommunikációs cég a második legnagyobb kínai befektető Magyarországon, ahonnan Európát, a Közel-Keletet és Észak-Afrikát látja el termékeivel és szolgáltatásaival. Hozzátette: a Huawei 2013 óta a kormány stratégiai partnere.

A kínai óriásvállalat Kínán kívüli legnagyobb ellátó központja Magyarországon működik, ahol összesen csaknem 1500 munkavállalót foglalkoztat.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 December
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink