Őstermelő és egyéni vállalkozó is egyben? Ezzel kell számolnia

Megosztás Tetszik

Egyéni vállalkozó lehet-e egyben őstermelő is, milyen közterhekkel kell számolni a kettős jogviszony esetén, és milyen különbségek vannak a kétféle státuszban folytatott tevékenység könyvelése, költségelszámolása között? – kérdezte olvasónk. Sinka Júlia adó- és számviteli tanácsadó szakértőnk válaszolt.

Egyéni vállalkozó, aki állatkozmetikával és lovastúravezetés-oktatással (felnőttoktatás) foglalkozik, őstermelői igazolványt szeretne kiváltani. Mint egyéni vállalkozó lehet-e egyben őstermelő is? Mint őstermelő, lehet-e áfakörös, és miben különbözik (ha egyáltalán van eltérés) a könyvelése és a költségelszámolása az egyéni vállalkozóétól? Kell-e külön nyilvántartást vezetni az egyéni vállalkozói és az őstermelői tevékenységéről? Az igazolványt a falugazdásznál kell igényelni, be kell-e külön jelentkezni a kormányhivatalban vagy a NAV-nál? Ha az egyéni vállalkozásában megfizeti az adót és a járulékokat legalább a minimálbér után, van-e a magánszemélynek őstermelői tevékenysége után fizetési kötelezettsége, ha ott nem vesz ki jövedelmet? – sorolta kérdéseit olvasónk.

Nincs akadálya annak, hogy egyéni vállalkozó a vállalkozása mellett őstermelőként is tevékenykedjen – szögezte le Sinka Júlia. Az őstermelői igazolványt a falugazdásztól kell igényelni. Az őstermelői igazolvány – ideértve az értékesítési betétlapot is – három évig érvényes.

Az áfatörvény különleges jogállást biztosít azoknak a mezőgazdasági tevékenységet folytató adóalanyoknak, akiknek éves bevétele több mint fele mezőgazdasági tevékenységből származik, továbbá mikro- és önálló vállalkozásnak minősülnek a 2004. évi XXXIV. törvény fogalmai szerint. Fontos, hogy bár az őstermelők nem tartoznak a hivatkozott törvény hatálya alá, mivel nem tekinthetők egyéni vagy társas vállalkozónak, az áfatörvény szerinti különleges jogállás szempontjából azt kell vizsgálni, hogy ha az őstermelő például egyéni vállalkozó lenne, megfelelne-e a mikro- és önálló vállalkozás kritériumának a gazdálkodása adatai, így például az éves árbevétele, a foglalkoztatottainak létszáma alapján. (Azt, hogy az adótörvény értelmezésében mely tevékenységek minősülnek mezőgazdasági tevékenységnek, az áfatörvény 198. §-a foglalja össze.)

Az említett különleges jogállás lényege a kompenzációs felárra való jogosultság. Ez az adminisztráció egyszerűsítésének egy formája, és azt jelenti, hogy az őstermelő nem köteles áfát fizetni – de a beszerzései előzetesen felszámított adóját sem vonhatja le, igényelheti vissza. Ugyanakkor a tőle vásárló adóalany köteles részére a felvásárlási áron felül, de az ellenérték részeként kompenzációs felárat is fizetni, amely összeget a felvásárló adóalany jogosult előzetesen felszámított adóként figyelembe venni.

Az áfatörvény alkalmazásában az adóalanyként végzett gazdasági tevékenység szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a tevékenységet egyéni vállalkozói igazolvány és/vagy őstermelői igazolvány alapján végzi-e, a magánszemély az egyéni vállalkozói igazolvány és az őstermelői igazolvány szerinti tevékenységét ugyanazon áfa adóalanyisága keretében folytatja.

Ezért a kompenzációs felárra való jogosultság – például a meghatározó részben mezőgazdasági tevékenység folytatásának kérdése – vizsgálatakor az egyéni vállalkozói igazolvány alapján végzett tevékenység bevételét, az ahhoz kapcsolódóan foglalkoztatottak számát is figyelembe kell venni.

Amennyiben e „vizsgálat” alapján az őstermelő nem felel meg a kompenzációs felár érvényesítés feltételeinek, vagy saját elhatározás alapján választja az általános szabályok szerinti elszámolást, úgy annak alapján teljesítheti az áfafizetési kötelezettségét, illetve választhatja az alanyi adómentes státuszt.

Nagyon fontos, hogy az egyébként a kompenzációs felárra jogosult őstermelő sem járhat el minden esetben a különleges jogállására vonatkozó szabályok szerint. Neki is lehet olyan termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása, amellyel összefüggésben kompenzációs felár nem érvényesíthető. Az ilyen ügyletek után – ha nem élt az alanyi adómentesség választásának lehetőségével – az áfatörvény általános szabályai szerint kell az áfa-kötelezettségét teljesítenie.

Így kell eljárnia például akkor, ha a vásárló nem áfa adóalany, vagy olyan belföldön nyilvántartásba vett áfa adóalany, aki/amely különleges jogállású mezőgazdasági tevékenységet folytatóként jár el (úgyszintén őstermelő, aki kompenzációs felárra jogosult), vagy olyan külföldi adóalany aki/amely saját államának joga szerint mezőgazdasági termelőre vonatkozó különös adózási módot (kompenzációs rendszert) alkalmaz.

Ezekben az esetekben az őstermelőt – az áfatörvény előírásai szerint – belföldön teljesített ügylettel összefüggésben számla- illetve nyugtadási kötelezettség terheli és az ügylet után – az általa választott adózási módtól függően – áfafizetési kötelezettség is terhelheti.

Mind az egyéni vállalkozó, mind az őstermelő az szja-törvény hatálya alá tartozik. Ennek 5. számú melléklete sorolja fel azokat a nyilvántartásokat, amelyeket az egyéni vállalkozóknak, illetve az önálló tevékenységet folytatóknak vezetniük kell. Ezek között a törvény meghatározza az alapnyilvántartások – a „könyvelés”– vezetésének elvárt adattartalmát és az egyes nyilvántartások vezetésének feltételeit.

Ennek megfelelően az egyéni vállalkozók jellemzően a pénztárkönyv, illetve a naplófőkönyv vezetésére kötelezettek, míg az önálló tevékenységet folytatók esetében a bevételi nyilvántartás, illetve a bevételi- és költségnyilvántartás is megfelelő lehet.

Az szja-törvény különbséget tesz az egyéni vállalkozók és az önálló tevékenységet folytató magánszemélyek (ez utóbbi körbe tartoznak az őstermelők is) között. Az előbbiekre vonatkozóan a 49/A-57. §-ai tartalmaznak előírásokat, míg az önálló tevékenységet folytató, nem egyéni vállalkozó magánszemélyekre a 16-23. § szabályai érvényesek.

A mezőgazdasági őstermelők ezen belül különleges helyet foglalnak el, mivel rájuk alkalmazhatók az adótörvény 16-23. §-aiban részletezettek, és az átalányadó választásának lehetőségével is élhetnek, ekkor az egyéni vállalkozókkal kapcsolatban már hivatkozott 50-56. §-ok az irányadóak.

Az adóalap, a fizetendő adó megállapítására az adótörvény az egyéni vállalkozóknak a vállalkozói személyi jövedelemadózás (tételes költségelszámolás) módszerét, illetve az átalányadózást kínálja, míg az őstermelők esetében ugyancsak az átalányadózás jöhet szóba, illetve az önálló tevékenységekre általában vonatkozó 10 százalékos költségátalány vagy tételes költségelszámolás választása. Ez utóbbi nem azonos az egyéni vállalkozók tételes költségelszámolásával, bár arra nagyon hasonlít.

Az egyéni vállalkozók által elszámolható költségek köréről, mértékéről és az elszámolás szabályairól az szja-törvény 11. számú melléklete, míg az őstermelők esetében a 3. számú melléklet rendelkezik arról, hogy az értékcsökkenési leírás elszámolása az szja-törvény 11. számú melléklete alapján is történhet.

A választható adózási mód kapcsán vissza kell utalni a könyvelési nyilvántartásra (alapnyilvántartás) is, mivel a választott módszer arra is hatással bír. Például a 10 százalékos költségátalány választása esetében a bevételi nyilvántartás is elég lehet, feltéve, hogy az 5. számú mellékletben részletezett további feltételeknek is megfelel az őstermelő.

Igaz, hogy a két tevékenység költségelszámolása sok hasonlóságot mutat, de ennek ellenére eltérő tevékenységekről és jogviszonyokról van szó. Ezért indokolt ezeket a könyvelésben is elkülöníteni, külön nyilvántartások vezetésével.

Amennyiben a vállalkozónak, az őstermelőnek van bankszámlája (ha áfa fizetésére kötelezett, akkor bankszámlát nyitnia kötelező), akkor a naplófőkönyv vezetését javasolnám. A mezőgazdasági őstermelő csak akkor esik biztosítási kötelezettség alá, ha a nyugdíjkorhatárig hátralévő ideje és a már eddig megszerzett nyugdíjra jogosító szolgálati ideje együttesen eléri legalább a 20 évet.

Amennyiben az őstermelő e feltétel alapján biztosítottnak minősül, de más jogviszonyban (ide nem értve a megbízási jogviszonyt) biztosított – mint jelen esetben, egyéni vállalkozóként biztosított – úgy őstermelőként nem vonatkozik rá a járulékfizetés kötelező minimuma. Ez azonban nem jelent az őstermelőnek teljes mentességet a járulékfizetés alól: az 1998. évi LXVI. tv. 4. §-ában részletezettek szerint százalékos egészségügyi hozzájárulás fizetésének kötelezettsége felmerülhet.