hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Drasztikus élelmiszerár-emelkedés: folytatja a vizsgálódást a GVH

  • MTI/Adózóna

Az élelmiszer-infláció gazdasági hátteréről egyeztetett az Agrárközgazdasági Intézet szakembereivel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a tavaly megkezdett konzultáció-sorozatának keretében – közölte a versenyhivatal.

A GVH  tavaly november végén kezdett konzultációsorozatba, hogy tájékozódhasson az inflációval leginkább érintett piacok folyamatairól: külön elemzői csoportot hozott létre az áremelkedés versenyjogot érintő okainak feltárása, illetve a piaci problémák vagy torzulások kezelése érdekében, egyúttal megkezdte az élelmiszerinflációs környezet nemzetközi monitorozását, illetve az uniós országok versenyhatósági gyakorlatának elemzését.

A versenyhatóság emellett már vizsgálja az élelmiszer-kiskereskedelmi szektort, valamint piaci jelzéseket értékel annak ellenőrzésére, hogy közrejátszhat-e versenyjogsértés vagy versenytorzulás az élelmiszerárak kiugró emelkedésében. Ennek feltárása érdekében a tej- és tejtermékek piacán indította el az első gyorsított ágazati vizsgálatot a GVH, vizsgálva az értéklánc minden szereplőjét.

A versenyhivatal a megkezdett hatósági eljárások mellett a konzultáció-sorozat keretében tovább folytatja a hazai piaci viszonyok feltérképezését is, ismételten felhívva az áremelkedésekkel érintett piaci szereplők, illetve az őket képviselő szövetségek figyelmét az egyeztetés lehetőségére – áll a közleményben.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink