hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Drágult az előtörlesztés, olcsóbb lett a hitelkiváltás

  • adozona.hu

2016. március 21-étől megváltozott a jelzálog fedezettel bíró lakáscélú és szabad felhasználású hitelek elő- és végtörlesztésére vonatkozó törvényi szabályozás. Az előtörlesztés drágább lett, a hitelkiváltás olcsóbb a Bankmonitor.hu piacfelmérése szerint.

A jogszabályi változást az egyes bankok eltérő módon ültetik át saját gyakorlatukba a múltban megkötött hitelszerződések vonatkozásában. A hitelfelvevőknek továbbra is érdemes minden részletre kiterjedően tájékozódniuk a szerződés aláírását megelőzően.

A fogyasztói hitelezésről szóló törvény 2016. március 21-ei hatállyal megváltozott. A változások egyik meghatározó eleme, hogy a jelzálogfedezettel rendelkező lakáscélú hitelek esetében megszűnt a bankok által kötelezően biztosítandó kétszeri ingyenes előtörlesztés lehetősége. A Bankmonitor.hu által végzett piacfelmérés eredménye, hogy a bankok döntő részben 1-2 százalék közötti mértékben állapították meg az új díjszabásukat az elő és végtörlesztésre.

Természetesen a bankoknak nem kötelező az elő- és végtörlesztésért díjat felszámítani, mindazonáltal ingyenesen ezt a szolgáltatást jelenleg kizárólag az MKB biztosítja.

„Fontos kiemelni, hogy egy 15-20 évre kialakított hiteltermék módosításának valós ráfordításai vannak a bankok számára, így a költségek felszámítása mögött pénzügyi logika húzódik. Ahogy azonban a piaci felmérésünk is mutatja, a bankok közötti verseny ebben a dimenzióban is érvényesül, a pénzintézetek árazása egyáltalán nem tekinthető egységesnek” – hangsúlyozta Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu ügyvezetője.

Egy 15-20 évre kialakított hiteltermék módosítása ráfordítással jár, így a költségek felszámítása mögött pénzügyi logika húzódik. A portál egy meglévő lakáshitel 3 millió forint összegű előtörlesztését véve példának vizsgálta meg a díjak változását.

A vizsgált 14 bank körében március 21. előtt átlagosan 32 ezer forintért lehetett előtörleszteni, e héttől kezdve már átlagosan 44 ezer forint az előtörlesztés díja. Az átlagosan 12 ezer forintos drágulás a vizsgált 3 millió forintos előtörlesztés esetében 0,4 százalékot tesz ki, ami egyhavi kamatfizetéssel egyezik meg. A hitelfelvevőknek tehát nincs túl sok mérlegelni valójuk, ha rendelkezésükre áll a pénz az előtörlesztésre. Hiába nőtt ugyanis az előtörlesztés költsége, az idő előtti részleges törlesztés a második hónaptól már pénzügyi előnyt jelent számukra – értékeli a változásokat Sándorfi Balázs.

A hitelkiváltások költségterheit a Bankmonitor.hu egy 5 millió forintos fennálló tartozású hitelen keresztül vizsgálta. A vizsgált 14 bank esetében az átlagos költség március 21. előtt 88 ezer forint volt, míg a jogszabályi változás után 72 ezer forint, a hitelösszegre vetítve 0,3 százalékkal mérséklődött. Az előtörlesztéshez és hitelkiváltáshoz kapcsolódó költségtételek egyes esetekben egyedi kedvezmények révén az adott bankon belül is eltérőek lehetnek – hívja fel a figyelmet a szakportál. Egyedi kedvezmény forrása lehet például, ha az ügyfél lakás-takarékpénztári szerződésből előtörleszt, vagy prémium banki státussal rendelkezik. Ebből adódóan a megalapozott hitelfelvételhez elengedhetetlen a teljes körű tájékozódás. A hitelkiváltásról szólva a portál megjegyzi: a tudatos hitelfelvevő időről időre felülvizsgálja meglévő hitelét és jobb alternatíva esetén kedvezőbb kamatozásúra cseréli. Az Egyesült Államokban akár a kihelyezett lakáshitelek 15-20 százalékát is kedvezőbbre cserélik évente a hitelfelvevők, Magyarországon azonban ez az arány szinte elenyésző.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink