hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megváltozott a benyújtási határidő – digitalizációs pályázat március elejétől

  • MTI/Adózóna

Összesen 54 milliárd forint keretösszegű támogatást kaphatnak hazai vállalkozások digitalizációra.

Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára zalaegerszegi sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet arra, hogy a hazai kis- és középvállalkozások digitalizációját elősegítő három pályázat beadási határideje megváltozott, a pályázatokra március 8-ától lehet beadni a támogatási igényeket. A kérelmek beadásának kezdeti időpontját a Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdaságfejlesztési Programokért Felelős Irányító Hatósága annak érdekében módosította március elejére, hogy az érintett kis- és középvállalkozások a nagy érdeklődéssel kísért támogatási lehetőségek pályázatainak beadásakor a lehető legjobb és a követelményeknek leginkább megfelelő anyagokat készíthessék elő.
A három pályázati felhívás közül a mintegy 40 milliárd Ft forráskeretű GINOP 3.2.2 keretében Vállalati komplex infokommunikációs és mobilfejlesztésekre, valamint felhőalapú online üzleti szolgáltatások terjesztésének támogatására adhatók be a pályázatok. A vissza nem térítendő támogatásra és kedvezményes kölcsönre az agrárágazat kivételével bármely szektorban tevékenykedő vállalkozás pályázhat, amely a közép-magyarországi régión kívül működik.
A pályázat standard elbírálású, beérkezési sorrendben kapnak támogatást a követelményeknek megfelelő pályázatok a keret kimerüléséig.
A GINOP 3.2.4-8.2.4 ("Felhőalapú (IaaS, PaaS, SaaS) vállalati szolgáltatások, IKT megoldások fejlesztésének és piaci bevezetésének támogatása") pályázat vállalati felhőszolgáltatások elindítását támogatja.
Szintén ezen a napon nyílik meg a GINOP 3.1.2-8.2.4 kódszámú pályázat, mely az infokommunikációs ágazatban működő mikro-, kis- és középvállalkozások által előállított termékek és szolgáltatások nemzetközi piacra juttatásához nyújt segítséget.
Az érdeklődők bővebb információkat a palyazat.gov.hu hivatalos weboldalon találnak.

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
Kommunikációs Főosztály
(OS)

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink