hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Csökkentik az adókat Kínában

  • MTI

Kínában 174 milliárd dollárnyi adócsökkentést hajtanak végre az idén, miközben a kormány a költségvetési bevételek növekedésével számol.

A kínai pénzügyminiszter szerdán egy fórumon arról beszélt, hogy idén változtatnak a személyi jövedelemadón, és hogy a vállalkozások terhein is csökkeneteken. Az intézkedések hatására tavalyhoz képest 800 milliárd jüannal (127 milliárd dollár, 1 jüan=40,08 forint) csökken az adóbevétel.

A pénzügyminiszter ugyanakkor hozzátette, hogy a költségvetés bevétele nő. Ezt a várakozását arra alapozza a kormány, hogy idén a tervek szerint 6,9 százalékkal nő a hazai össztermék (GDP), értéke először lépi át a 80 ezer milliárd jüant (12,6 ezer milliárd dollár), miközben egyebek között a behozatal jelentősebb növekedése mellett emelkednek az importvámok.

Hivatalos kínai adatok szerint 2013 és 2017 között 3 ezer milliárd jüannal (474 milliárd dollárral) csökkentették az adókat. A költségvetés bevétele tavaly 7,4 százalékkal nőtt, ami 2,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A kínai pénzügyminiszter arról is beszélt, hogy tavaly a kínai államadósság a GDP 36,2 százaléka volt, alacsonyabb az egy évvel korábbi 36,7 százaléknál.
Szakértők egy része szerint a GDP-arányos államadósság idén 40 százalékra, 2020-ra pedig akár 45 százalékra is nőhet.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 December
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink