hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Csaló munkaerő-kölcsönzők buktak le

  • adozona.hu

Közép-Dunántúlon az idén másodszorra csaptak le a NAV munkatársai olyan bűnözői csoportra, amely munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozott. A most lebuktatott csapat „ügyeskedései” révén több mint 160 millió forint adót csalt el.

A gyanúsítottak 2012 és 2014 között munkaerő-kölcsönző cégeket irányítottak és működtettek. A megrendelők által kiközvetített szolgáltatás bevételeit egy strómanok által vezetett céghálózathoz utalták, majd innen a bevételek tovább kerültek szintén saját érdekeltségű cégekhez. Az időszakosan kifuttatott cégek bevételeiket könyvelésükben, adóbevallásukban nem szerepeltették, a beérkező utalásokat a tulajdonosok készpénzben felvették. A cégláncolat más cégeinél adóminimalizáló módszert alkalmazva, fiktív számlák becsatolásával csökkentették adójukat. A bűnszervezet munkáját könyvelők is „segítették”.

A kiközvetített munkavállalók őrzés-védelemmel, takarítással foglalkoztak. Őket nem jelentették be, utánuk járulékot nem fizettek.

A NAV pénzügyi nyomozói, pénzügyőrei és revizorai az érintett cégek ügyvezetőinél és székhelyén, az ország több pontján, 31 helyszínen tartottak házkutatást. Lefoglalták a cégek könyvelési anyagait, telefonjait, és a számlázásokra használt számítástechnikai eszközöket. Az adóellenőrök lementették a társaságok számítógépen tárolt adatait és a pénzügyőrökkel munkaügyi ellenőrzésekkel végeztek.

A nyomozók a tatabányai irányító személyektől 29 millió forint összegű készpénzt, csaknem 3 millió forint értékű arany ékszert és órákat, valamint 21,5 millió forint értékben személygépkocsikat foglaltak le. Az egyik ügyvezető otthonában a nyomozók gázriasztó fegyvert és paprika lőszert is találtak.

Az akció napján összesen 8 gyanúsítottak állítottak elő, 5 gyanúsítottat vettek őrizetbe, közülük 3 gyanúsítottat a bíróság előzetes letartóztatásba is helyezett. A bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt az elkövetők akár 20 év szabadságvesztésre is számíthatnak.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink