Borravaló, szervizdíj – akkor és most

Megosztás Tetszik

Év végén az ünnepek alatt még az is megfordul valamilyen vendéglátóhelyen, akinek ez év közben egyébként nem jellemző szokása. Természetesen a cechet megtoldjuk a borravalóval… Az alábbiakban ennek kultúrtörténetét járjuk körbe, rendhagyó módon adótippek nélkül.

Ahogy mondani szokás, nincs új a nap alatt… És tényleg… Mit gondolnak, az alábbi „kis színes” vajon melyik évben jelent meg a lapokban?

„ Becsapta a főpincér a borravalóval a pincéreit...

Viharos jelenetek játszódtak le az elmúlt héten egy nagykörúti kávéházban. Az eset szereplői kivételesen nem vendégek, hanem pincérek voltak.

A nagykávéház 14 pincére már hónapok óta megfigyelte, hogy a főpincér nem számol el rendesen a borravalóval.

Mikor a borravaló rendeletet behozták, abban állapodtak meg, hogy a főpincér minden héten elszámol az egész héten befolyt borravalókkal és kifizeti a pincéreknek a rájuk eső részt. A pincérek tüzetes és éber megfigyelés után rájöttek, hogy a főpincér rendszeresen kisebb összeg után ad borravalót, mint amennyi a héten befolyt.

A felháborodott pincérek a kávéshoz fordultak panaszukkal. Az házi vizsgálatot rendelt el. Kiderült, hogy a pincéreknek igazuk volt. A házi vizsgálattal egyidejűleg a kávés ipartestület békéltető eljárást indított. A Mészáros Győző ipartestületi elnök vezetésével lefolytatott békéltető tárgyalások vasárnap értek véget. A pincérek pedig kiegyeztek a kávéssal, a főpincér pedig önként távozott…”

Nos, a huszadikszazad.hu  tanúsága szerint, a cikkecske 1936 decemberében adta hírül az akkori pincérek – a jelek szerint jogos – felháborodását.

Persze a szemfüleseket a „borravaló-rendelet” kifejezés legalább annyiban helyes nyomra vezethette, hogy e jogcímen hatályos rendelettel mostanság nem találkozhatunk, és a pályakezdőnek már nem igazán nevezhető könyvelők sem emlékeznek ilyesmire – legalábbis nem „riogatják” ezzel vendéglős ügyfeleiket…

Valóban! A szóban forgó rendeletet – a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter 2787/1936. számú rendeletéről beszélünk (1936 februárjában módosították) –, ennek lényege röviden az volt, hogy a borravalót kérni, követelni nem lehet, de visszhangja, amint látjuk, még az említett év végéig sem ült el.

A „Kőszeg és Vidéke” lap 1936. június 21-ei száma is – az egyéb cikkeikhez mérten – hosszan ír a kérdésről, megállapítva „hogy borravalót kérni nem szabad, ha valaki önként ad, jó, ha nem ad, annak is jónak kell lenni.”

Az idézett írásban írója kifejti – nem tudni, valós erkölcsi felháborodástól, vagy csak annak fájdalmától vezérelten, hogy tollforgatók akkor és most sem kapnak ilyesmit –, eddig sem volt helyes a borravaló rendszere, egyik érintett szakmában sem, mert „ki ad borravalót a tisztviselőnek, a kereskedősegédnek, az iparosoknak”. A cikk egyben meg is dorgálja picit az akkori vendéglősöket, kávéház-tulajdonosokat, mondván „Tessék azt az alkalmazottat úgy megfizetni, hogy az tisztességesen meg tudjon élni keresetéből. Borravaló csak kitüntetés vagy egy nem várt szívesség jutalmazása lehet.”

Javasolja továbbá, hogy ha már az adott vendéglőben, kávézóban el is fogadják a „baksist”, annak önkéntes voltára az üzletben elhelyezett táblán mindenképpen utalni kell.

Az, hogy a borravaló rendeleti megszüntetése tényleg okozott megélhetési gondokat a „pincér-munkások” számára, kiderül a korabeli Népszava (1936. februári) írásából is, melyben ezek munkaviszonyainak teljes rendezése mellett kardoskodnak, kiemelve, hogy a szakma érdekképviseletét (a szervezett pincéreket) is fontos meghallgatni a kérdés egészséges rendezése érdekében. (A dolog érdekessége, hogy csak a vendéglőkkel, kávézókkal bánt ily szigorúan a korabeli jogalkotó, kimondva a borravaló önkéntességét e körben, míg a szállodáknak joguk volt a mai szervizdíjhoz hasonló, százalékos rendszerben megállapítani – az ily módon a vendégekre nézve végeredményben mégis csak „kötelező” – összeget e jogcímen.)

Ha „borravaló-rendelet” ugyan nincs is hatályban, de felszolgálási díj (szervizdíj) rendelet van, ez a 71/2005. (IX. 27.) GKM rendelet, amely 2005. október 1-jével lépett életbe.

Ez a megelőző, csak a borravalót ismerő rendszerből annyit vette át – bár a jogszabály nem írja elő a felszolgálási díj konkrét mértékét –, hogy a szakmában e címen a 10 százalékos díj a jellemző. Biztosan emlékeznek még arra az időre, amikor – a felek hallgatólagos megegyezése alapján – a magára valamit is adó vendégnek nem illett ennél kisebb mértékben  megtoldania a fizetendő összeget.

A szervizdíj bevezetésének – hivatalos keretek közé emelésének – eredeti célja az volt, hogy „kifehérítsék” a borravalót – a rendelet elő is írja az összeg nyugtán, számlán való feltüntetését, ráadásul külön tételben.

A dolog vége azonban az lett, hogy jött a szervizdíj, és maradt a borravaló is.

Ennek el-, illetve beismerését jelenti a jogalkotó részéről az is, hogy eltérő adózási szabályok vonatkoznak ezekre.

(Mindezekről – ideértve azt is, hogy melyiknek van helye az online kasszában, és melyiket kell külön gyűjtögetni, ha nem akarunk kínos vitába keveredni az adóhatósággal – már többször írtunk e fórumon. Szilveszter az mégis csak Szilveszter, nem szeretnénk kedves olvasóink ünnepi hangulatát elrontani, így most e kérdésekkel nem foglalkozunk.)

A szervizdíj és a borravaló közötti legmarkánsabb különbség az önkéntesség: míg az utóbbi teljes egészében a vendégre van bízva, az előbbi rögzített tétel, a felszolgált étel és ital ára mellett a kiszolgálás díja. Tiltakozni ellene nagyjából annyit jelent, mint elfogyasztani az étteremben a megrendelt vacsorát, majd tiltakozni az ellen, hogy annyit kérnek el a gesztenyekrém levesért, amennyi az étlapon is szerepel.

A borravaló egyébként Magyarországon több százéves múltra tekint vissza, sőt, eredetileg törvény (!) írta elő: szerepe (és innen a máig élő, bár azóta eredeti célját vesztett elnevezése is) az adásvételi szerződések végén fogyasztott bor árának fedezése volt – ezeket a szerződéseket ugyanis a XV. századtól legalább egy liter bor elfogyasztásával érvényesítették.

Bár a törvényi kötelezettség később megszűnt, a borravaló hagyománya mégis megmaradt.

Ráadásul úgy, hogy akkor is kínos késztetést érzünk arra, hogy adjuk, ha egyébként fikarcnyit sem vagyunk elégedettek a kapott szolgáltatással.

Maguk a vendéglősök is úgy gondolják, hogy sokat javul(hat)na az éttermek minősége, ha mindenki visszaküldené a rosszul elkészített fogásokat, és nem magukban morgolódva gyűrnék le azokat.

Ekkor a vendéglő tulajdonosának az is fontos jelzés lenne, ha egy pincér folyamatosan nem, vagy csak kevés borravalót kap: vagy rosszul bánik a vendégekkel, vagy „zsebre dolgozik”, megfeledkezve az ügyben még érintett, de borravaló-helyzetbe tevékenysége jellegéből adódóan nem kerülő kollégákról (szakács, konyhalány stb.).

A felszolgálóknak egyébként még mindig közvetlen érdekük fűződik ahhoz, hogy minél több borravalót kapjanak.

Ugyanis – minimálbér és garantált bér ide vagy oda – a pincérek jövedelmét akkor is, most is a borravaló „beépítésével”, arra számítva állapították/állapítják meg a munkaadók.