hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Babaváró hitel: vannak, akik már késnek a törlesztéssel

  • MTI

Szinte minden pénzintézet arról számolt be, hogy a hitelfelvevők közel fele már felfüggesztette a babaváró hitel törlesztését. Ugyanakkor már most vannak olyanok, akik késlekednek a törlesztőrészlettel.

Az Erste Bank a napokban közölte: az eddig felvett babaváró hitelek 46 százalékánál már fel is függesztették a törlesztést, azaz megszületett legalább egy gyermek, vagy a magzat elérte a 12 hetes kort. Az Erste Bank tájékoztatása kapcsán a Bank360 utánajárt, hogy mi a helyzet a többi pénzintézetnél:

Az OTP Bank elárulta: eddig nagyjából 22 ezer igénylés érkezett a bankhoz, amelyből 16 ezret folyósítottak. A folyósított ügyletek megközelítően negyven százalékának esetében került felfüggesztésre a törlesztés. Az MKB Bank és az UniCredit Bank szintén 40 százalék közeli felfüggesztési arányról számol be, mindkét bank nagyjából 8 milliárd forintnyit folyósított eddig az október végi közlésük alapján.

A CIB Banknál az igénylők 43 százaléka függesztette fel a törlesztést, az eddig folyósított összeg pedig 11 milliárd forint. A K&H Bank több mint 3500 igénylést fogadott be, összesen 34,3 milliárd forint értékben, amelyből 27,3 milliárdot folyósítottak is, ebből pedig 44 százalék kérte a felfüggesztést. A Gránit Banknál az 1 milliárd forintnyi folyósított hitel több mint harmadánál függesztették fel a törlesztést.

A Sberbank és a Budapest Bank nem adott választ arra a kérdésre, hogy mekkora a felfüggesztési arány, előbbi a babaváróval kapcsolatos statisztikákat üzleti titokként kezeli, utóbbi pedig annyit közölt, hogy 13 milliárd forintnyit folyósított eddig a babaváró hitelből. A Raiffeisen Bank adatai sem publikusak, a Takarékbank pedig nem rendelkezik egyelőre az információval, de az kiderült, hogy 25 milliárd forint értékű babaváró hitelt folyósított.

Már vannak késedelmes ügyfelek

A Bank360 arra is kíváncsi volt, hogy vannak-e esetleg olyan ügyfelek, akik már most elakadtak a hitel törlesztésével.

A válaszadó bankok közül egyedül az MKB jelzett eltérő mértékű késedelmet az ügyfelek 2,5 százalékánál, míg a Gránit Bank, az UniCredit Bank, a K&H Bank, a Takarékbank és a CIB Bank megfelelő visszafizetési magatartásról számolt be.

Az igénylések elutasítási arányáról egyedül az MKB Bank és a CIB Bank osztott meg pontos információt: az MKB Banknál az igénylések 3 százaléka, a CIB Banknál pedig a 10 százaléka bukott el.

A Bank360 erre az esetre azt tanácsolja, hogy bátran igényeljünk másik banknál, hiszen eltérő hitelbírálati szabályoknak kell megfelelniük az ügyfeleknek bankonként. Ahhoz, hogy felmérjük, hol igényelhetünk nagy eséllyel sikeresen, a Bank360 Babaváró Hitel Kalkulátora lehet a segítségünkre.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink