hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

BKK: figyeljen a buszok felszállási rendjére!

  • adozona.hu

Változik a felszállási rend az Újpesten közlekedő 220-as buszon: október 25-étől, hétfőtől – a hétvégék mellett – hétköznap is csak az első ajtót lehet felszállásra használni a járműveken. Akinek nincs érvényes jegye vagy bérlete, a járművezetőtől tud vásárolni.

A hét minden napjára kiterjeszti a 220-as buszon az első ajtós felszállási rendet október 25-étől, hétfőtől a BKK. Az Újpest-központ és az Újpest, Erdősor út között közlekedő járaton eddig csak hétvégi napokon volt érvényben a felszállási rend.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy az első ajtós felszállási rendnek köszönhetően jelentősen javulhat az utasok biztonságérzete, illetve az intézkedésnek köszönhetően jóval könnyebb a jogosulatlanul utazók kiszűrése is, hiszen a járművezetők már az utazás megkezdése előtt tudják ellenőrizni a jegyeket és a bérleteket. Akinek szüksége van rá, a járművön is meg tudja vásárolni a jegyét. A BKK továbbra is azt tanácsolja ügyfeleinek, hogy jegyüket vagy bérletüket az utazás megkezdése előtt, a város számos pontján elérhető automatákból, pénztárakban, ügyfélközpontokban, viszonteladói partnereitől vagy mobiltelefonon szerezzék be.

Az elmúlt időszakban Budapest több kerületében, számos járaton vezették be a hétvégékre az első ajtós felszállási rendet, míg a csepeli buszokra hétköznap is csak járművezetői ellenőrzés után lehet felszállni. Az általános tapasztalatok szerint a bevezetés utáni napokban az ügyfelek megszokják az új felszállási rendet, így a felszállásra időben felkészülnek és az érintett járatok forgalma alapvetően zökkenőmentessé válik.

A Budapesti Közlekedési Központ továbbra is folytatja az első ajtós felszállási rend kiterjesztését. A bővítés során csak olyan vonalakon várható a módszer bevezetése, ahol az nem okoz fennakadást vagy nem növeli jelentősen a menetidőt.

Az első ajtós felszállási rendről és az érintett fővárosi vonalakról bővebb tájékoztatás olvasható a BKK honlapján.



Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 January
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink