hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ázsiából érkezhetnek vendégmunkások

  • MTI

Akár 3-5 éven belül reális opció lehet kínai, vietnami, indonéz és pakisztáni vendégmunkások szerződtetése, hogy megoldják a magyarországi építőipari cégek munkaerőhiányát – mondta Scheer Sándor, a Market Zrt. elnök-vezérigazgatója a csütörtöki Világgazdaságban.

Hozzátette: Nyugat-Európa munkaerő-piaci problémáira Kelet-Európa volt a válasz, a képzett ukrán szakmunkások már Nyugaton dolgoznak, onnan nem lehet megoldani a magyarországi munkaerőhiányt.

Scheer Sándor szerint már 20-30 ezer ember hiányzik az építőiparból, többek között azért, mert hiába emelkedtek a kivitelezési díjak, rossz a bérszerkezet. A pluszpénzek nem jutnak el az alsó szintekig, nagy részük eltűnik a kkv-szektorban, ahol az alkalmazottak 90 százaléka továbbra is minimálbéres, és a cégek nem költenek fejlesztésre.

A 827 munkavállalót, köztük 237 szakmérnököt foglalkoztató, jelenleg 42 projekten dolgozó, az idén várhatóan már több mint 106 milliárd forintos árbevételt elkönyvelő óriáscég vezére szerint súlyos gondot okoz a középvállalkozói réteg mohósága. Hiába fizetik ki a generálkivitelezők az alvállalkozók által diktált díjakat, a 3 ezer forintos óradíjon leszámlázott szakmunkát, a szakmunkások a legtöbb cégnél továbbra sincsenek megfizetve, ezért szerződnek külföldre.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink