hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Az Állami Nyomda konzorciumban adó- és zárjegyeket gyárthat

  • MTI

Nettó 1,8 milliárd forint értékű - két évre szóló - szerződést írt alá adó- és zárjegyek gyártására az Állami Nyomda vezette konzorcium a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV) - közölte a nyomdatársaság a BÉT honlapján kedden.

Az  Állami Nyomda  Nyrt. és a Pénzjegynyomda Zrt. konzorciuma  nyerte el a NAV tenderét arra, hogy adó- és zárjegyeket gyártson 2012-ben és 2013-ban.
   
Az Állami Nyomda vezetette konzorcium több százmillió zár-, és adójegyet szállít le, amelynek mennyisége az igényektől függően 35 százalékkal kevesebb, illetve 25 százalékkal több lehet - áll a közleményben. 
   
A társaság első három negyedévi konszolidált beszámolója szerint a 13,09 milliárd forint nettó árbevételből a biztonsági termékek és megoldások árbevétele 4,87 milliárd forintot tett ki, ami 9 százalékos éves növekedés egyebek között a megnövekedett mennyiségi igények kielégítésére szolgáló adó- és zárjegyeladások miatt. 
   
Zsámboki Gábor, az Állami Nyomda vezérigazgatója a tőzsde honlapján közzétett közleményben kiemeli: "tizenhat éve gyártjuk a zár- és adójegyeket. A jövedéki adó befizetését igazoló, különleges biztonsági megoldásokat tartalmazó termékek révén jelentősen csökkent a költségvetést megkárosító visszaélések száma. Több évtizedes tapasztalatunk mellett, nemzetközi minősítéseink és a hamisítások visszaszorítása érdekében tett fejlesztéseink is garanciát jelentenek a magas szintű biztonságra."

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 January
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink