hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Az Agrárminisztérium a halfogyasztás megduplázását tűzte ki célul

  • MTI

Az Agrárminisztérium azon dolgozik, hogy a jelenleg fejenként 5,7 kilogrammos éves magyarországi halfogyasztás minél előbb megduplázódjon – mondta Nagy István agrárminiszter szombaton Mohácson, a II. Dunamenti Halfesztiválon, az agrárminisztérium közleménye szerint.

Emlékeztetett arra, hogy a fogyasztási célú hal áfatartalma az idén januárban 27 százalékról 5 százalékra mérséklődött, jól támogatva a szaktárca törekvését.
    
A miniszter tájékoztatott arról, hogy a 2014-2020-as Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP)  megvalósításához az Európai Tengerügyi és Halászati Alapból Magyarországnak megállapított tagállami kerettel és a nemzeti önrésszel együtt mintegy 15,5 milliárd forint áll rendelkezésre. Ez az összeg a halgazdálkodás fejlesztését, a hazai haltermelés és halfeldolgozás bővítését, valamint a halfogyasztást ösztönző marketing tevékenységet segíti –  jelezte.
     
Hozzátette, hogy megszületett az "Állami halgazdálkodási feladatok támogatása" fejezeti kezelésű előirányzat, ennek kerete az idén 500 millió forint.
    
A szaktárca adatai szerint az étkezési célra szánt hal mennyisége az elmúlt években folyamatosan emelkedett Magyarországon, egyebek között az intenzív módon történő afrikaiharcsa-termelés növekedésének következtében, amely tavaly közel 3200 tonna étkezési halat adott a piacnak. Ezzel a mennyiséggel Magyarország az elsők között van Európában.
    
Nagy István örvendetesnek nevezte, hogy egyre több rendezvény népszerűsíti a halfogyasztást, valamint a Duna menti halételek sokszínűségét.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink