hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Autóvásárláshoz kaphatnak támogatást a kerekesszékesek

  • MTI/Adózóna

A kerekesszékkel közlekedők személygépkocsi-vásárlásának támogatására hirdetett pályázatot a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Kft. az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) felkérésére.

Czibere Károly, az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a csaknem 50 millió forint keretösszegű pályázat részleteit ismertette szerdán. Elmondta: a Lehetőségautót kiegészítendő pályázatot indítanak AutóPlusz elnevezéssel, hogy támogassák a kerekesszéket, elektromos kerekesszéket vagy elektromos mopedet használó aktív, súlyosan mozgáskorlátozott emberek önálló életvitelét, javítsák közlekedési lehetőségeiket egy számukra megfelelő gépjármű beszerzésének támogatásával.

A programban megszűnik a hitelfelvételi kötelezettség és a típuskötöttség, nagyobb támogatást tudnak biztosítani, továbbá új és használt gépjármű vásárlására egyaránt lehet a támogatást fordítani.

Pályázni a vételár függvényében 1,5 millió és 4 millió forint közötti összegre lehet, de az elnyerhető támogatási összeg legfeljebb a személygépkocsi vételárának 50 százaléka, vagyis a gépkocsivásárláshoz önrész biztosítása szükséges. A pályázatokat június 15-éig lehet benyújtani.

A pályázati dosszié a www.fszk.hu oldalról tölthető le, ahol a pályázattal kapcsolatosan további információk is olvashatók.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink