hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Április 30-áig lehet nevezni a legszebb konyhakertek versenyre

  • MTI

Április végéig csatlakozhatnak a települések Magyarország legszebb konyhakertjei címért kiírt országos vetélkedőhöz.

A kertápolás az idén kiegészül a táji sajátosságokkal rendelkező, illetve saját megőrzésű régi növényfajták kertbéli gyarapításával – közölte Kovács Szilvia, a verseny ötletgazdája, Karcag alpolgármestere az MTI-vel.
    
Szavai szerint 2019-ben azt szeretnék, ha minél több településen A legszebb konyhakertek helyi versenyeinek megrendezésekor összegyűjtenék azokat a kertművelőket is, akik gondosan, szeretettel ápolják kertjeiket, és még e tudáskincs birtokában vannak. Őrzik mindazt, amit nagyszüleiktől, idős ismerőseiktől tanultak, vagy olyan egyéni módszereket alkalmaznak, amellyel egészséges zöldséget-gyümölcsöt termesztenek - mondta.
    
Az országos programigazgató tájékoztatása szerint versenyhez csatlakozhatnak a határon túli települések is. Az önkormányzatok, az óvodák és az iskolák kertjeit közösségi kategóriában lehet nevezni, ezeket külön jutalmazzák majd.
    
Az országos programhoz csatlakozási szándéknyilatkozat és a program tájékoztató anyagai a www.alegszebbkonyhakertek.hu weboldalról tölthetők le.         

A legszebb konyhakertek programot először 2012-ben Karcagon hirdették meg, az első felhívásra 22 jelentkezés érkezett, 2018-ban már 370 település több mint 11 ezer kertművelője vett részt a versenyben.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 January
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink