hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Andor a Munkahelyvédelmi tervről: vannak benne előremutató elemek

  • MTI

Az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős biztosa szerint vannak előremutató elemek a kormány munkahelyvédelmi akciótervében, így az esélyek kiegyenlítésére is lehet pozitív hatása.

Andor László pénteken a TV2 Mokka című műsorában azt mondta: az Európai Bizottság legalább két éve hangoztatja, hogy a munkát terhelő adókat, járulékokat kellene csökkenteni.
   
"Az, hogy erre most van egy célzott elgondolás, az pozitív" - szögezte le.
  
Andor László szerint depressziós időszakban, elhúzódó válságban, amikor sokan kiszorulnak a munkaerőpiacról, a közmunka egy lehetséges eszköz. Hozzátette: vigyázni kell arra, hogy a munkanélküliből közfoglalkoztatottá váltak helyzete javuljon, lehessen érezni, hogy ez egy előrelépés az egyén számára, országos szinten pedig legyen egy stratégia, amely középtávon nem növeli, hanem éppen csökkenti a közmunkások számát.
   
"Kell, hogy legyen egy kivezető út mindenki számára" - fogalmazott.
   
Az E.ON gázüzletágának megvásárlásáról az uniós biztos azt mondta: nagyon felelősségteljes és nehéz döntés, hogy az állam mibe fektet, hogy hol terjeszti ki tulajdonlását. Mint mondta, a rendszerváltás első 20 éve nem mindenben hozta azt, amit az emberek vártak, az egyik ilyen vitatott döntés az energiaszektor privatizálása volt a '90-es évek derekán.
   
Andor László azt mondta: nem tapasztalta, hogy Brüsszelben foglalkoztak volna az E.ON megvásárlásának kérdésével. Az ügylet fedezetét érintő kérdésre azt mondta: "valószínűleg sok más fontosabb teendője lenne a kormánynak, ahhoz képest, hogy az állami tulajdont próbálja kiterjeszteni akár az energiaszektorban".

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink