hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Állami támogatás megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására

  • MTI

A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának támogatására az állam jövőre 45,6 milliárd forintot fordít – mondta Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ongán.

A politikus a Védett Műhely Rehabilitációs Foglalkoztató Kft. telephelyén úgy fogalmazott: a papírcsomagoló termékeket gyártó, 36 embert foglalkoztató ongai műhely értéket teremt, az általuk előállított termékeket mindenki megtalálhatja az áruházak polcain.

A kormány számára kiemelten fontos, hogy a mostani járvány idején is fenntartsa a mindennapok normális működését és megőrizze a munkahelyeket – tette hozzá. Hangsúlyozta: a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására külön odafigyelnek. Közülük ma Magyarországon több mint 150 ezer embernek van állása, az elmúlt tíz évben 18 százalékról 44 százalékra nőtt a foglalkoztatási ráta, "jó az út, amelyen járunk" – mondta.

Fülöp Attila szólt arról is, hogy az állam továbbra is – a koronavírus-járvány idején is – támogatja a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását. Most 45,6 milliárd forint értékben írtak ki erre pályázatot. Az országban 375 olyan cég van, amely ilyen munkavállalókat foglalkoztat. A tartós fogyatékossággal élők száma meghaladja a 30 ezret – ismertette az államtitkár.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 January
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink