hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Állami kézbe kerülhet a Budapest Airport?

  • MTI/lapszemle

Már nem zárkóznak el a Budapest Airport értékesítésétől a tulajdonosok, csak magasabb árat akarnak – tudta meg a Magyar Nemzet. A hétfői lapszámban azt írták, hogy tárgyalások kezdődtek a magyar kormány ajánlatáról.

Múlt héten kapták meg a kabinet nem kötelező erejű vételi ajánlatát a Budapest Air­port Zrt.-re. A Magyar Nemzet iparági forrásokból úgy értesült, hogy nem utasították vissza, mint korábban, de a pia­ci érték alattinak ítélték meg. Ez jelentős változás, a budapesti repülőtér nemzetközi tulajdonosai ugyanis egészen a közelmúltig kizárták részesedésük eladását – jegyezte meg a lap.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Magyar Nemzet kérdésére azt mondta, hogy nem akar nyilatkozni folyamatban lévő ügyről.

Hasonlóan reagált a Bloomberg megkeresésére az egyik tulajdonos, az AviAlliance nevű, német székhelyű légikikötő-kezelő.

A magyar állam ismét többségi tulajdont szerezne a Liszt Ferenc-repülőteret üzemeltető cégben.

Nyilatkozataiban Palkovics László világossá tette: a jelenlegi fő tulajdonos kanadai nyugdíjalapnak nem igazán fontos, hogy modern, kulturált légikikötővel járuljon hozzá a magyar gazdaságfejlesztéshez, az idegenforgalom élénkítéséhez, a közlekedéspolitikai célok eléréséhez - írta a lap.

A Magyar Nemzet úgy fogalmazott, hogy a baloldali kormányzat 2005-ben "pillanatnyi költségvetési szempontoknak engedve adta el" a Budapest Airportot. A 75 évre megkötött koncessziós szerződés rendkívül erős védelmet biztosított a külföldi befektetőknek. A repülőtéri szolgáltatásokból származó szinte minden bevétel az új tulajdonosokat illeti meg – olvasható a lapban.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink