hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Áll a bál Trump korábbi adóbevallásai körül

  • MTI

Donald Trump amerikai elnök ügyvédjei képviselőket perelnek annak érdekében, hogy ne juthassanak hozzá az elnök korábbi adóbevallásához.

A perkérelmet az elnök ügyvédjei egy washingtoni bíróságon nyújtották be kedden a képviselőház ellenőrzési bizottsága, illetve annak tagjai ellen azért, hogy ne férhessenek hozzá Trumpnak a New York államban benyújtott korábbi adóbevallásaihoz.

New York államban demokrata párti többségű törvényhozása július elején szavazta meg azt a törvényt, amely lehetővé teszi a törvényhozóknak állampolgárok adóbevallásának megtekintését. A szintén demokrata többségű szövetségi képviselőház ellenőrzési bizottsága ezt követően kérelmezte Donald Trump korábbi adóbevallásait, azzal a nyilvánosan kifejtett szándékkal, hogy betekintsenek elnökségét megelőző üzleti tevékenységébe.

Trump ügyvédjei perkérelmükben azzal érvelnek, hogy a New Yorkban elfogadott törvény sérti az elnök alkotmányos jogait. „A törvényt azért hozták meg, hogy megtorolják az elnök politikai állásfoglalásait, politikai hitvallását, szólásszabadságát, beleértve a 2016-os elnökválasztási kampányban kifejtett álláspontjait is” – olvasható a beadványban, amelynek részleteit idézte az amerikai sajtó. Az ügyvédek szerint mivel a washingtoni képviselőház bizottságának vezetője a törvény alkalmazásán gondolkodik, ezért – mint írták – „Trump elnök arra kényszerült, hogy peres úton védje meg jogait”.

A képviselőházi bizottság szóvivője nem kívánta kommentálni a perkérelmet. Donald Trump adóbevallását törvényhozók már többször firtatták. Az amerikai pénzügyminisztérium azonban minden alkalommal elutasította a kérelmeket, arra hivatkozva, hogy parlamenti bizottságoknak nincs jogalapjuk arra, hogy betekintsenek az elnök adóbevallásába.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink