hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Alkotmánybírósághoz fordul az ellenzék a közigazgatási bíróságok miatt

  • adozona.hu

Közös beadványt nyújt be az ellenzék az Alkotmánybírósághoz a közigazgatási bíróságokról szóló törvényekkel kapcsolatban, mert szerintük alkotmányellenes lenne az alkalmazásuk – közölte a Jobbik pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint azt kérik az Alkotmánybíróságtól, állapítsa meg, hogy a közigazgatási bíróságokról szóló, valamint annak a hatálybalépéséről és átmeneti szabályairól szóló törvények egyes rendelkezései ellentétesek az alaptörvénnyel, és ezért visszamenőlegesen semmisítse meg őket.
    
Sérülne a hatalmi ágak megosztásának elve, veszélybe kerülne a közigazgatási bíróságok függetlensége és pártatlansága az új törvény értelmében – írták. Az igazságügyi miniszter gyakorolná ugyanis azokat a jogokat, amelyek következtében a közigazgatási bíróságok működhetnek, és az ő kizárólagos jogkörébe tartozna többek között a bírák kinevezése és leváltása. Ezen kívül a pénzügyi költségvetés kialakításával is befolyásolni tudná a bíróságok működését – fejtették ki.
    
Kiemelték: a bírói függetlenség esélyt jelent, hogy az állampolgárok győzhetnek az állam ellen, lehetőséget ad arra, hogy a hatalmi önkénnyel felvegyék a küzdelmet. Ezek sérelmét eredményezi, ha a közigazgatási bíróságok a kinevezési és működtetési szabályokat tekintve az ágazati minisztertől függenek – vélekedtek.
    
Emiatt fontos, hogy az állampolgárok az államhatalmi-közigazgatási szervvel szemben is független bírósághoz fordulhatnak-e. A kialakult helyzet alkotmányossági szempontok miatt különösen védhetetlen, hiszen a végrehajtó hatalmi ág egyik politikai vezetője befolyásolhatná a független bíróságokat – írták.
    
A beadványban indítványozzák azt is, hogy az Alkotmánybíróság mondja ki a törvények közjogi érvénytelenségét, mivel a szavazás napján a parlament levezető elnöke nem ült az elnöki emelvényen, és nem voltak mellette a munkáját segítő jegyzők sem. Alkotmányos aggályokat vet fel az is, hogy a szavazógépek nem működtek megfelelően, akkor is tudtak szavazni a képviselők, ha nem volt behelyezve a szavazókártyájuk, tehát más is szavazhatott helyettük vagy a hiányzók helyett.
    
A normakontroll-beadványt aláírásával támogatta Gyüre Csaba (Jobbik), Harangozó Tamás (MSZP), Vadai Ágnes (DK), Keresztes László Lóránt (Lehet Más a Politika), Szabó Tímea (Párbeszéd), Buzinkay György (Momentum), valamint a független Szél Bernadett, Hadházy Ákos és Bősz Anett – olvasható a közleményben.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 January
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink