Adószám-felfüggesztés: duplán fájó szankció

Megosztás Tetszik

A hatóság sikerét garantálja, hogy az adóhatósági adatbázisok és a bevallási adatok egybevetését követően szisztematikusan lehet adóvizsgálatra kiválasztani azokat az érintett vállalkozásokat, ahol az áfa bevallásában a levonható adó soron adat szerepel akkor, amikor a cég egyébként adószám-felfüggesztés hatálya alatt áll; úgy hogy arról sokuknak fogalmuk sincs. Dr. Fekete Zoltán Titusznak, az RSM DTM adómenedzserének blogbejegyzése.

A blogbejegyzésem látszólag egy idejétmúlt, ma már hatálytalan adózási szabállyal kapcsolatos. Annak apropója, hogy mégis fontosnak tartom megosztani gondolataimat, az, hogy idealista módon hiszek abban, hogy egy megfelelően működő kapcsolatrendszerben, ahol az adóhatóság és az adózók nem ellenfélként, sőt ellenségként tekintenének egymásra, az adózás nem lenne historikus gyökerekkel megáldott macska-egér játék.

Az időben és térben egymástól független eljárások (lásd bevallások utólagos vizsgálata kontra adóbevallások feldolgozása) megállapításai nagyon gyakran sem az adózóknál, sem az adóhatóságoknál nem kapcsolódnak össze.

Az adózók ebből a szempontból azért vannak a hatóságnak kiszolgáltatva, mert ha hibáznak is, azzal a jóhiszemű téves feltevéssel élnek, hogy az adóhatóság, ha valamilyen adózási kötelezettséget érintő problémáról tájékoztatja is őket, akkor ez a tájékoztatás teljes körű. Sajnos ez nem mindig van így.

Az áfa nem a vállalkozások pénze

A hazai vállalkozások számára az áfa szinte kivétel nélkül finanszírozási kérdés. Azok az adózók, akik fizetendő adót vallanak, hajlamosak úgy interpretálni ezt a tényt, hogy milyen jó adózók, hisz a költségvetésbe adót fizetnek. Ezek a vállalkozók azonban rendszerint megfeledkeznek arról az apróságról, hogy a fizetendő adó ez esetben annyit jelent, hogy vevőik több áfát fizettek feléjük, mint amennyit ők maguk fizettek szállítóiknak. Az áfa nem a vállalkozások pénze, hanem az államé. Az adóalanyok közötti ügyleteknél normál esetben ez az adó nullára kifutó tétel. Minden vállalkozás fizetendő adóként köteles a másra áthárított adót bevallásában szerepeltetni, ugyanakkor jogosult a beszerzéseket terhelő adót levonásba helyezni.

Az adószám-felfüggesztés alatt áfát kell fizetni és kész

A jogalkotás, felismerve a vállalkozások e sajátos viszonyulását az áfához, egy nagyon egyszerű, de annál fájdalmasabb szankció alkalmazását vezetett be, nem titkolt szándékkal elsősorban a fiktív adózók elleni hatékonyabb fellépés érdekében.A szankció lényege, hogy az a vállalkozás, amelynek az adószámát a törvényben meghatározott okból felfüggesztette az adóhatóság, a felfüggesztés hatálya alatt levonható áfát nem szerepeltethet a bevallásában. Tiszta képlet, adószám-felfüggesztés alatt áfát kell fizetni, és kész.

Az adószám felfüggesztésének több oka is lehet. Sokáig a számviteli beszámoló közzétételének elmulasztása miatti 60 napos felfüggesztés állt vezető helyen (emiatt ma már adószám-felfüggesztést alkalmazni nem lehet). Könnyen belátható, hogy ezek az adózók nem fiktívek, hanem mulasztók. És hogy ez mennyire igaz, mi sem jelzi jobban, hogy az elmúlt időszakban több olyan adóellenőrzési ügy zajlott le, ahol az adóhatóság azzal szembesítette az ellenőrzésre kiválasztottakat, hogy az adószámuk felfüggesztésének hatálya alatt adólevonási jogukkal éltek. A hatóság sikerét garantálta, hogy az adóhatósági adatbázisok és a bevallási adatok egybevetését követően szisztematikusan lehetett adóvizsgálatra kiválasztani azokat az érintett vállalkozásokat, ahol az áfa bevallásában a levonható adó soron adat szerepelt akkor, amikor a cég egyébként adószám-felfüggesztés hatálya alatt állt. Nem meglepő, hogy az ellenőrzések kivétel nélkül adóhiányt állapítottak meg, amit immáron, utólag, a szankciókkal együtt kellett a vállalkozásoknak megfizetniük.

Jogos az a kérdés, hogyan fordulhatott elő, hogy sok-sok cég ennyire világos törvényi előírások mellett mégis belefutott a tiltó szabályba? A válasz nagyon prózai: az érintettek késve tudták meg, hogy felfüggesztésre került az adószámuk, mert a szankciós határozat kiadására nem volt szigorú szabály. Azt az adóhatóság, miután a felfüggesztés feltétele beállt, bármikor meghozhatta és a hirdetőtábláján kifüggeszthette. A sajátos közlési mód eredményeként ezek a vállalkozások a fiktív, székhelyükön nem található vállalkozásokkal azonos elbánásban részesültek. Garanciális szabályként az adóhatóság ugyan honlapján köteles közzétenni az adószám-felfüggesztést – csakúgy, mint az adószámtörlést – elrendelő és hirdetmény útján közölt határozatokat, ám a gyakorlatban ez sohasem egy nyilvános adatbázist jelentett, hanem egy olyan kereső felületet, ahol adószámra vagy cégnévre lehet keresni.

A probléma-eszkalálódást így csak fokozta, hogy egy vállalkozás végső soron közvetett módon, egy bevallási hibaüzenet formájában az adóhatóságtól tudta meg, hogy adószám-felfüggesztés hatálya alatt áll. A hibaüzenetet azonban csak azt követően kapta meg, hogy az adóhatóság adatbázisába is bekerült a jogerős adószám felfüggesztésének ténye. Könnyen előfordulhatott, hogy az adóhatóság korábban már befogadott olyan bevallást, ami hasonlóan hibás volt, de tájékoztatást nem küldött a rendszer az adózónak, mert ha a határozat jogerősítése még nem történt meg, a bevallás feldolgozásakor még az adóhatóság sem tudta, hogy a bevallásban tilalom ellenére szerepel levonható adó. Ezért gyakorlatilag nem nagyon tudták az érintettek, hogy mit tegyenek. Sokan azt gondolták, hogy ha egyszer az adóhatóság kiküldte a tájékoztatást a hibáról, a korábbi bevallások biztosan jók voltak, hisz azokkal kapcsolatosan nem kaptak tájékoztatást, és az adóhatóságot teljes körű tájékoztatási kötelezettség terheli. Keveseknek jutott eszébe, vagy kaptak tanácsot, hogy ellenőrizzék le, mikortól álltak adószám-felfüggesztés hatálya alatt, és ha véletlenül rossz bevallásokat adtak be korábban, azokat addig, amíg nem jön az adóhatóság, önellenőrizni kell.

A látszólag tiszta szabályok mellett sok vállalkozás végül duplán bűnhődött a beszámolója közzétételének mulasztása következtében. Ez alapvetően arra vezethető vissza, hogy a XXI. században már az adóigazgatás területén is nagyon idejétmúlt kapcsolattartási forma a hirdetményi úton történő közlés, hiszen 2006-tól már minden vállalkozás arra van kötelezve, hogy elektronikus úton adja be bevallásait. Az adózók ma már elektronikusan bármikor elérhetők, hiszen van olyan meghatalmazott képviselőjük, akin keresztül az adóhatóság el tudja érni a céget. Számtalan esetben előfordul, hogy egy cég a postai küldeményre nem reagál, azonban normál rendben működik, bevallásait benyújtja, kapcsolatot tart az adóhatósággal. Ráadásul az iratok elektronikus úton történő kézbesítésére vonatkozó szabályok alkalmazásának mellőzése esetén az adóhatóság általános tájékoztatási kötelezettségéből is levezethető, hogy azokban az esetekben, amikor formális döntését az adóhatóság hirdetményi úton köteles közölni, az adózónak informálisan, de mégis közvetlenül tájékoztatást küldjön annak értesítési tárhelyére.

Elvárható, hogy az adóhatóság tájékoztatási kötelezettsége teljes körű legyen

Bejegyzésemben igyekeztem rávilágítani az adóellenőrzések azon a sajátosságára, hogy amíg az adóhatóság adóbevallások feldolgozásért felelős területe valós időben dolgozik, addig az ellenőrzési szakterület a bevallások benyújtását követően évekkel később kezdi el munkáját.

Nagyon gyakran az adóhatóság jó szándékú segítsége később nagyobb kárt is okozhat. Hiszen, ha az adóhatóság az egyik bevallással kapcsolatosan képes megfelelő tájékoztatást adni arról, hogy a bevallás nem megfelelő adatokat tartalmaz, rendszertanilag elvárható, hogy tájékoztatási kötelezettsége teljes körű legyen. Ha viszont nem az, akkor elvárható lenne az adóhatóságtól, hogy igenis teljes mértékben gyakoroljon méltányosságot és mellőzze a szankciók kiszabását egy ellenőrzési eljárásban. Ha nem így tesz, akkor gyakorlatilag elhárítja a másik hatósági szakterület munkájáért való felelősséget magától. Ez pedig nem helytálló szemlélet, hisz állami adóhatóság egy van.