hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Adócsalással vádolják az elnökjelölt szóvivőjét Franciaországban

  • MTI/Adózóna

Adócsalás gyanúja miatt vizsgálat folyik Thierry Solere, a francia elnökválasztás konzervatív jelöltjének, Francois Fillonnak a szóvivője ellen – erősítették meg igazságügyi források a Le Canard enchainé értesülését.

A szatirikus hetilap szerdán megjelenő számában hírügynökségi jelentések szerint azt írja, hogy a szóvivő 2010 és 2013 között nem vallotta be a személyi jövedelemadója egy részét, és a 2013-as ingatlanadóját. A felmerült gyanú miatt a Párizs közeli Nanterre ügyészsége az adóhivatal feljelentése alapján 2016. szeptember 6-án előzetes eljárást indított a képviselő ellen. 

Thierry Solere az BFM hírtelevízióban kedd este azt mondta, hogy rágalmazás miatt feljelentést tesz a Le Canard enchainé ellen. Jelezte, hogy „mindig bevallotta az adóját” és be is fizette.

A Francois Fillon családtagjainak állítólagos fiktív parlamenti állásait leleplező lap szerint egy adóellenőrzést követően merült fel a gyanú Thierry Solere-rel szemben. A hírt egyébként szeptemberben már a Mediapart oknyomozó portál is megírta, de a feljelentés részleteit nem közölte. 

A vizsgálatot az ügyészség azóta kiterjesztette érdekellentét gyanújára is, miután a képviselő a Chimirec hulladék-feldolgozó csoporttól havi 12 ezer bruttó jövedelmet kapott tanácsadói tevékenységért.

A Le Canard enchainé úgy tudja, hogy a nyomozók vizsgálják a szóvivő feleségének tanácsadói cégét is, mert nem szerepelt a képviselő vagyonbevallásában. A lap szerint a szóvivő a jobboldali elnökjelölthöz hasonlóan a feleségét alkalmazta parlamenti asszisztensként, ami önmagában nem tiltott Franciaországban. 
Az adócsalás és pénzmosás miatt 2016 decemberben három év szabadságvesztésre ítélt Jérome Cahuzac volt költségvetési minisztert botrányát követően hozta létre a szocialista kormányzat azt az új hatóságot, amely az illetékes állami szervek segítségével és az érintettek meghallgatásával ellenőrzi a mintegy kilencezer közéleti személyiség kézzel kitöltött vagyonnyilatkozatát, s kéri a dokumentum korrigálására azokat, akik jóhiszeműen tévedtek, illetve feljelentést is tesz a feltételezett csalók ellen.

Már több visszaélést sikerült leleplezni, köztük egy államtitkár ügyét, aki késve fizette be az adóját, és ezért kénytelen volt a kormányból távozni, tucatnyi esetben pedig bírósági eljárás is indult pontatlan adóbevallás vagy okirat-hamisítás miatt.
Francois Fillon ellen a párizsi ügyészség a Le Canard enchainé című szatirikus hetilap január 25-i számában megjelent értesülés alapján hivatalból indított vizsgálatot közpénz elsikkasztása, hivatali bizalommal való visszaélés és csalás gyanújával, s egy lapértesülés szerint már a héten döntés születhet az ügyben. Fillon korábban azt mondta: csak akkor lép vissza, ha eljárás indul ellene.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink