hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Adócsalás, költségvetési csalás: amikor eltekint a büntetőeljárástól az ügyészség

  • MTI

A fővárosi főügyész szerint az elcsalt költségvetési forrás teljes megtérítése esetén az ügyészség megszüntetheti az eljárást.

Ibolya Tibor szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a IX. kerületi ügyészség több ügyben is kötelezte a terhelteket az általuk a költségvetésnek okozott vagyoni hátrány megtérítésére a vádemelés elhalasztása és feltételes ügyészi felfüggesztés keretében.

A büntetőeljárásban kiemelt figyelmet kell fordítani a társadalmat érő anyagi kár megtéríttetésére is – hívta fel a figyelmet Ibolya Tibor. Hozzátette: a főügyészség nagy számban alkalmazza az ezt lehetővé tevő jogintézményeket.

Példaként említette, hogy az egyik ügyben egy férfi 2017-ben a cégével költségvetési forrásból több mint húszmillió forint pályázati pénzt nyert új eszközök beszerzésére. Az elnyert összegből azonban több mint tízmillió forintot – a pályázati feltételektől eltérően – használt eszközre, egy ipari robotra fordította, és ezzel a költségvetésnek vagyoni hátrányt okozott. A kerületi ügyészség a férfi ellen korábban elhalasztotta a vádemelést, és előírta a 10,4 millió forint megtérítését. A gyanúsított az okozott vagyoni hátrányt megtérítette, ezért a kerületi ügyészség a büntetőeljárást megszüntette.

A másik ügyben egy nő 2014-2015-ben bérbe adta ingatlanát, de nem vallotta be, így nem fizetett adót sem utána. A kerületi ügyészség az okozott több mint 400 ezer forintos adóhiány megtérítését írta elő a gyanúsítottnak, és ennek érdekében – az új büntetőeljárási törvény alapján – egy évre felfüggesztette az eljárást. Ha a gyanúsított kifizeti az adót, vele szemben is megszüntetik az eljárást.

Ibolya Tibor rámutatott: ezekben az esetekben egyrészt csökken a bíróságok leterheltsége, másrészt megszűnik a gyanúsított büntethetősége, ha beismeri a bűncselekményt és megtéríti az okozott vagyoni hátrányt.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink