hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A tavalyinál több osztalékot fizet a Rába

  • MTI

Az előző évi húsz forint helyett huszonhárom forint osztalékot fizet az idén a Rába Járműipari Holding Nyrt. részvényenként, miután a csütörtökön megtartott éves közgyűlésen a részvényesek elfogadták az erről szóló előterjesztést. A részvényesek döntése értelmében újabb három évre Pintér István vezérigazgatót választották meg az igazgatóság elnökének.

A Rába 2002 után tavaly fizetett először osztalékot részvényeseinek, miután 2016-ban lezárult a hitelmentesítési programja. Az osztalékot a társaság a 2017. évi adózott eredménnyel kiegészített szabad eredménytartalékból fizeti ezer forintos névértékű részvényenként.

Osztalékot azok a részvényesek kaphatnak, akik a 2018. május 22-ei fordulónapon szerepelnek a társaság részvénykönyvében. Az osztalékot május 29-étől kezdik kifizetni, a lebonyolítást, megbízás alapján, a Központi Elszámolóház és Értéktár (Keler) Zrt. végzi.
Pintér István elnök-vezérigazgató elmondta, hogy legfontosabb feladata és célja a következő három évben annak a nagyszabású modernizációs programnak a lezárása lesz, ami két éve indult a vállalatnál.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 January
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink