hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A lakáskiadás adószabályainak betartását is szorgalmazza az új szövetség

  • MTI/Adózóna

Szövetséget hoztak létre a rövid távon, szálláshely-közvetítő oldalakon – például az Airbnb-n – keresztül kiadott lakásokat üzemeltető cégek, a szervezetet hamarosan bejegyzi a bíróság. A Felelős Rövid Távú Lakáskiadók Szövetsége önszabályozó testületként működik majd, és keresi a kapcsolatot a törvényhozókkal is a szabályok ésszerű, előremutató alakítása érdekében – mondta Rege Mihály, a szövetség egyik elnökségi tagja az MTI-nek.

Rege Mihály, aki az Airbnb-n kínált lakások kiadásával, kezelésével és üzemeltetésével is foglalkozó U&B Management tulajdonosa és ügyvezetője, elmondta: a szövetség tagjai saját lakásuk mellett más tulajdonosoknak is vállalják lakásuk profi üzemeltetését. Céljuk a szürke- és feketezóna visszaszorítása, hogy az adózási és egyéb szabályokat mindenki maradéktalanul betartsa.   

Tagjaik számára például előírják majd, hogy alapterülettől függetlenül 8 személynél többet nem szállásolhatnak el egy lakásban, mert ennél nagyobb társaság egy lakóházban problémás lehet. „Szeretnénk, ha végre nem mosnák össze a tevékenységünket a hostelek világával, amelyek gyakran több tucat embert szállásolnak el és nyilvánvalóan nem lakóházakba valók, de általában is kérdéses, hogy a hostelekben megszálló legénybúcsús és egyéb csoportok mennyire gyakorolnak pozitív hatást a hazai turizmusra” – fejtette ki.

Előírják azt is, hogy a lakáskiadók éjjel-nappal elérhetőek legyenek mind a vendégek, mind a szomszédok számára. A vendégeknek szigorú házirendet kell elfogadniuk, vállalva, hogy ha nem tartják be, el kell hagyniuk a szállást. A szövetség szeretne együttműködni a törvényhozókkal is, bízva abban, hogy szabályzatuk jó alap lehet a jogszabályok ésszerű alakításakor.    

A közösségi szálláshely szolgáltatás egyre jelentősebb méreteket ölt a turisztikai piacon. A BDO Magyarország tanácsadó cég elemzése szerint Budapesten 2010 és 2015 között megduplázódott a közösségi szálláshely kapacitás, az Airbnb felületén mért vendégforgalom mintegy hatszorosára nőtt. A magyar fővárosban 2015-ben 2,2millió vendégéjszakát regisztráltak a közösségi szálláshelyeken, míg a szállodákban közel 8 milliót.
A magyar adóhatóság nemrég azt közölte, hogy az Airbnb székhelye szerinti ír adóhatóságtól kapott adatok szerint 2015-ben csaknem 4500 magyar szállásadó állt kapcsolatban az Airbnb-vel, akik összesen 120 ezer alkalommal adták ki ingatlanjaikat. Az Airbnb-hálózat magyar szállásadói 2015-ben 6 milliárd forint bevételt szereztek, az adóhivatal szerint azonban az adóbevallások ennél jóval kisebb összeget tartalmaznak.

A közösségi szálláshelyek főképpen a középkategóriájú hoteleknek jelentenek komoly konkurenciát. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) tavaly egyebek mellett azt javasolta, írjanak elő a szállodákéhoz hasonló bejelentési kötelezettséget a magánlakások bérbeadóinak. Azt is javasolták, tiltsák meg a bérlakások rövid távú bérbeadását, illetve a társasházak esetében legyen kötelező a többi tulajdonos hozzájárulásának beszerzése.

Rege Mihály szerint azonban két különböző iparágról van szó. A rövid távú lakáskiadásra jelenleg is szigorú szabályok vonatkoznak, amelyeknek a tapasztalatok alapján történő átalakítása indokolt lehet, a szállodákra vonatkozó szabályok alkalmazása egy másik tevékenységre azonban értelmetlen – mondta. Hozzátette, olyan szabályokat is szeretne a szállodaszövetség elfogadtatni, amik a hotelekre egyáltalán nem vonatkoznak, például a turisztikai célú lakáskiadást évente 60-90-120 napban limitálná, amelyeknek nehéz objektíven megindokolni a jogosultságát.

Arról, hogy az elmúlt években több külföldi nagyvárosban is korlátozták a turisztikai célú lakáskiadás időtartamát, egyes helyeken pedig megtiltották vagy engedélyhez kötötték, kifejtette: a szabályok szigorításával mindenhol az adott városban létrejött akut, és a város egészét érintő bérlakásproblémára próbáltak valamiképpen reagálni. Budapesten azonban egyáltalán nincs ilyen jellegű bérlakásprobléma. A rövid távú lakáskiadás szinte csak a legbelső – leginkább az 5., 6. és 7. – kerületekre koncentrálódik, a maradék 20 kerületet gyakorlatilag egyáltalán nem érinti.
Ezekben a belső kerületekben – amelyek egyébként is hagyományosan minden országban az idegenforgalom és a kereskedelem központjai – is nehéz megítélni, hogy a 10-20 százalékra becsült árdrágulás mennyire írható közvetlenül a rövid távon kiadott lakások számlájára, és mennyire köszönhető az adott kerületek általános fejlődésének és egyéb ingatlanpiaci trendeknek. Az ugyanakkor kétségtelen, hogy a rövid távú lakáskiadásnak nagy szerepe van az említett kerületek fejlődésében, hiszen az ott megszálló turisták sokkal inkább igénybe veszik az adott környék vendéglátóipari, szórakoztató és kiskereskedelmi egységeit is – hangsúlyozta.

A fizető-vedndéglátás adózásának változásáról itt olvashat!
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink