hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Nyugdíjas-szövetkezetek jönnek a kiskereskedelemben is

  • MTI/lapszemle

Hamarosan a kiskereskedelemben is megjelenhetnek nagyobb számban a nyugdíjas-szövetkezetek, mivel ezzel jelentős munkaerőköltséget takarítanak meg a cégek – nyilatkozták a Magyar Időknek érdekképviseleti illetékesek.

Pontos statisztika ugyan nem áll rendelkezésre arról, hogy eddig mennyien helyezkedtek el a szövetkezeti formában, ám július óta már több mint 70 érdekközösség alakult meg.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára kiemelte: a júliustól bevezetett nyugdíjas-szövetkezeti modell jelentős járulékkedvezményt ad a munkáltatóknak, így a nagy kereskedelmi láncok érdekeltek abban, hogy az érintett dolgozóikat ilyen formában foglalkoztassák tovább. A dolgozónak is megéri a konstrukció, mivel rugalmas időbeosztásban vállalhat munkát, ráadásul a szövetkezetek munkaerő-közvetítő szerepének köszönhetően egyszerűbb az álláshely felkutatása is – véli Vámos György.

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének vezetője az alacsony dolgozói létszámok miatt nem számít arra, hogy a nyugdíjasok nagyobb számú megjelenése az aktív dolgozók kárára menne.

Zs. Szőke Zoltán, az Áfeosz-Coop Szövetség elnöke hangoztatta, hogy a szövetkezeti modell a munkaerő közvetítésében is segít, ezért rendkívül fontos eszköz az idősek munkavállalásának ösztönzésére.

A 65 év felettiek mindössze 2,4 százaléka, 42 ezer fő vállal ma Magyarországon valamilyen munkát – derül ki a Magyar Idők írásából.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink