hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Módosítja a Revolut az általános szerződési feltételeit: ez azonban sérti a hitelintézeti törvény előírásait

  • adozona.hu

A magyarországi ügyfelek érdekének és a piac biztonságának védelmében a Revolut Payments UAB-hoz fordult az MNB, jelezve, hogy a társaság április végén életbe lépő egyes díjmódosításai sérthetik a hitelintézeti törvényt. A határon átnyúló elektronikuspénz-kibocsátó és pénzforgalmi szolgálató ugyanis új díjemelet, illetve az ügyfeleknek kedvezőtlenebb számítási módot vezethet be, amit a hazai jogszabály tilt, olvasható a Magyar Nemzeti Bank honlapján.

A Magyarországon határon átnyúló elektronikuspénz-kibocsátói és pénzforgalmi szolgáltatóként jelen lévő, litvániai székhelyű Revolut Payments UAB egyes szolgáltatásaira vonatkozó, a magyarországi ügyfeleket is érintő díjváltoztatásokat jelentett be idén február végén. Ezek 2021. április 23-ától lépnének hatályba.

Az egyik módosítás szerint az ATM-es tranzakcióknál – az eddigi, százalékos mértékű díjon felül – meghatározott összeget, vagy darabszámot meghaladó készpénzfelvét esetén a jövőben fix összegű minimumdíjat is fizetni kell. Emellett egyesítették az Európai Gazdasági Térségen (EGT) kívüli nemzetközi utalások díjait, amelyeknél korábban eltérő tarifát számítottak a „sima” és SWIFT utalások esetén, és megváltoztattak a nemzetközi átutalások díjszabását célország, illetve devizanem függvényében.

A hazai hitelintézeti törvény (Hpt.) ugyanakkor egyértelműen kimondja: „szerződés egyoldalúan nem módosítható új díj vagy költség bevezetésével. Az egyes kamat, díj vagy költségelemek szerződésben meghatározott számítási módja egyoldalúan, az ügyfél számára kedvezőtlenül nem módosítható.”

Mindezek miatt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) – azt követően, hogy folyamatos felügyelése során tudomására jutott a díjmódosítási bejelentés – a fogyasztók védelme, az átlátható és stabil pénzügyi rendszer fenntartása érdekében megkereste a Revolut Payments UAB felügyeletét ellátó Litván Nemzeti Bankot, valamint közvetlenül a Revolut Payments UAB-hoz fordult a helyzet rendezésére. A jegybank felszólította a társaságot: tegye meg a megfelelő lépéseket a Hpt. megsértésének megelőzésére, amely az általános szerződési feltételek módosításának április 23-ai életbe léptével történne meg.

A Revolut Payments UAB üzleti megbízhatósági és fogyasztóvédelmi felügyeletét a Litván Nemzeti Bank látja el. Az MNB-nek („fogadó országbeli” felügyeletként) korlátozott fogyasztóvédelmi jogosítványai vannak: az ügyfelek érdekét, a közjót sértő ügyben elsődlegesen az anyaországbeli felügyeletnél kezdeményezhet lépést. E jogszabályi keretek közt ugyanakkor az MNB jelenleg, illetve a jövőben is mindenkor fellép, s egyúttal tájékoztatja a nyilvánosságot is a felmerülő kockázat – például a hazai ügyfelek számára szokatlan, s eltérő átláthatóságú díjstruktúra – vagy jogsértés gyanúja esetén.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink